Itt a bejelentés: milliós támogatást kap, aki erre a településre költözik

infostart.hu   
  Megosztom
Itt a bejelentés: milliós támogatást kap, aki erre a településre költözik

Eperjes önkormányzata egymillió forint támogatást ad a településre költöző családoknak. A feltétel, hogy legyen erkölcsi bizonyítványuk és munkahelyük. Eperjesen 3-5 millió forintért is lehet már házat venni, amik egy városban jóval többet érnének - írta meg a Délmagyar.

Célunk, hogy Eperjes egy rendezett és élhető település legyen, és továbbra is a nyugalom szigete maradjon

– mondta Kabai Mátyás, a település polgármestere. A következő öt évben a kihasználatlan épületeiket is szeretnék felújítani, tartalommal megtölteni. A legfontosabb pedig, hogy ne csökkenjen tovább a falu lélekszáma.

Elöregedő település vagyunk, a terveink között kiemelt szerepet kap az idősekről való gondoskodás, de a település hosszú távú jövőjét is szem előtt kell tartanunk, ezért növelnünk kell a lélekszámot

– tette hozzá Kabai Mátyás, aki hozzátette, jelenleg 420-an élnek Eperjesen, közülük 38-an tartoznak a 0-14 éves korúak közé.

Öt évvel ezelőtt még 495-en voltunk. Sok idős lakosunk ment el, erre az időszakra esett a Covid-világjárvány is. Szeretnénk a fiataljainkat helyben tartani és új családokat is várunk Eperjesre. A költségvetésünket a sok adósságból sikerült úgy rendbe tennünk az elmúlt öt évben, hogy megtakarításunk is lett. Erre alapozva hozta létre a képviselő-testületünk a letelepedési támogatást, amire évente négy-öt millió forintot fordítanánk. Egymillió forintot adunk azoknak a családoknak, akik Eperjesre költöznének!

– jelentette be a polgármester.

A rendelet szerint a támogatás a 45. életévüket be nem töltött házasoknak, élettársaknak vagy a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek jár. Feltétel a magyar állampolgárság. Erkölcsi bizonyítványt kérnek és kereseti igazolás is szükséges, bejelentett munkahellyel. Tíz évre kell aláírni a szerződést, ha korábban elköltöznek, kamatostul kell visszafizetni a pénzt. A támogatást helyben lakó fiatalok és máshonnan érkezők is kérhetik házvásárlásra, új ház építésére, telekvásárlásra vagy felújításra.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

eperjes

támogatás

egymillió

erkölcsi bizonyítvány

munkahely