Újabb gigaberuházás: kínai gyógynövényeket termeszthetnek ezen a vidéki településen

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb gigaberuházás: kínai gyógynövényeket termeszthetnek ezen a vidéki településen

Orvosi és egészségügyi együttműködési szándéknyilatkozatot kötött pénteken, a tiszafüredi városházán a Tisza-tavi járási székhely Lüliang nevű kínai testvérvárosával. A nyilatkozat aláírásakor elhangzott, az együttműködés személyzetcserét is jelent: orvosi szakértőket, kutatókat és kórházigazgatókat küldhetnek egymáshoz a felek a tudáscsere érdekében. És ha az együttműködés jól működik, megjelenik a kínai gyógyászat Tiszafüreden, gyógynövényfarmot hoznak létre a településen - írta meg a szoljon.hu.

2017 óta van testvérvárosi együttműködésünk Lülianggal. Onnan érkezett hozzánk a delegáció, és már meglévő együttműködésünket egészítettük ki

- mondta el az aláírások kapcsán Tiszafüred polgármestere. Ujvári Imre a lapnak elmondta, a találkozót a kínaiak kezdeményezték, akik delegációjával az ottani tartományi kórházak vezetői is Tiszafüredre látogattak.

A tiszafüredi városházán a település vezetői mellett F. Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője, valamint Tiszafüreden másik fontos partnere, a Debreceni Egyetem részéről jelen lévő dr. Szilvássy Zoltán rektor is részt vett a tárgyaláson.

Utóbbi Ujvári Imre hozzátette azt is, hogy külön érdekes, mert a kínai megállapodástól függetlenül épp az elmúlt hetekben szélesítették ki együttműködésüket a Debreceni Egyetemmel. A polgármester elmondása alapján pedig már akkor felvetődött, hogy az egyetem kínai kapcsolatai révén gondolkodhatnának a távol-keleti orvoslás magyarországi átültetésében.

Furcsa összjátéka az életnek, de kínai testvérvárosunk is orvoslásuk magyarországi terjesztésében gondolkodik. Ennek nyomán kialakult egy olyan közös projektötlet, amely reményeink szerint kölcsönös eredményt hoz. Az egészségügy terén az orvostechnikai, orvosszakmai tapasztalatok cseréjéről írtunk alá megállapodást. Valamint arról, hogy kínai gyógynövényekből farmot hozunk létre. Azokból pedig a Debreceni Egyetem segítségével adott esetben gyógykészítményeket is tudunk majd előállítani

- mondta el a lapnak.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tiszafüred

kínai gyógynövénytermesztés

gyógynövénytermesztés

tisza-tó