Aggódnak a gazdák: nem zártak jó évet a méhészek
Nem zártak jó évet a méhészek, az árak nyomottak és a tavalyi termés csak közepes lett - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Nem zártak jó évet a méhészek, az árak nyomottak és a tavalyi termés csak közepes lett - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Erről beszélt Orbán Viktor a 2020-as év első Kormányinfóján.
Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ fenn van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Feltűnő látvány fogadhatja a Tisza-part területén áthaladó utazókat.
Egy nemzetközi felmérés szerint 2020-ra a globális munkaerőpiac 59%-át adják majd az Y- és Z-generáció tagjai, így a „bezzeg az én koromban” sóhajtások helyett itt az ideje minél jobban megismerni az igényeiket.
Ezer munkavállalóval indulhat a termelés az új debreceni BMW gyárban, ám arról még nincs pontos információ, mikor indulhat a gyártás.
Több dolgozóját bocsátotta el a kecskeméti Mercedes-gyár.
Közel négymilliárd forint állami támogatást kapott a paksi önkormányzat az új atomerőmű építéséhez kapcsolódó városi fejlesztésekre.
Egyre takarékosabbak a fiatalok és továbbra is halad a "virtuális pénz" a hódítás útján.
Januártól emelkedik az egészségügyi szakdolgozók alapbére és novemberben további béremelés várható.
Itt vannak a részletek, mikortól lehet pályázni a támogatásokra.
Hogy mi történt még az országban? Mutatjuk!
A szerencsétlenségben az ajkai erőművet üzemeltető Bakonyi Erőmű Zrt. két alvállalkozójának munkatársai voltak közvetlenül érintettek.
Az ellátórendszer korszerűsítésével, a hozzáférhetőség javításával és az ezeket lekövető finanszírozás bevezetésével elkezdődött az egészségügyi struktúra átalakítása.
A mezőgazdaságot is érintő klímaváltozás egyik legnagyobb kihívásának, az aszálynak a leküzdését segítheti egy új hazai komplex talajkezelési technológia, három magyar mikrobiológiai készítmény együttes használatával.
Vasárnap a nap- és szélerőművek termelése egy rövid időre jelentősen megugrott.
Az elmúlt években több száz milliót költöttek a cég talpraállítására, de nem sikerült tartós növekedési pályára állítani.
Idén is folytatódik a Modern Városok Program, amiben 23 város vesz részt. A cél, hogy magasabb életminőséget tudjanak biztosítani a helyi lakosságnak, a fejlesztésekkel az érintett települések pedig nemcsak lokális, hanem regionális jelentőséggel is bírjanak.
Ha alacsony a páratartalom, akkor a fa nem egyszerűen „kiszárad”, hanem beindul egy lassú folyamat, ami a fa pusztulásához vezethet.
Az idei évben is folytatódik, sőt bővül a Magyar falu program.
A gépesített munkafolyamatok és a technológia folyamatos fejlődése sok szakmának a halálos ítéletet jelentette. Fokozatosan eltűntek a szemfelszedők, az ószeresek, a kalaposok, míg bizonyos mesterségek a tömeggyártás ellenére máig küzdenek a fennmaradásért. Így mentették meg a közmunkaprogramok a kézműves seprűkötést az enyészettől, amik szintetikus társaikkal szemben százszor jobban sepernek.