Ősszel nem csak a levelektől lesz színpompás a táj: rengeteg piros, kék, fekete, narancssárga bogyó virít a bokrokon és fákon. A bogyók egy része rendkívül ízletes, ritka és egészséges, így valódi kincsre bukkanunk, ha sikerül felismerni. Ha azonban eltévesztjük, súlyos következménye lehet, ugyanis rengeteg mérgező bogyó található szerte az országban, amit könnyen össze lehet téveszteni a finom és ehető bogyókkal. Lássuk csak, mennyire tudod felismerni a különféle bogyókat – a kvíz után pedig leírjuk, melyek mérgezőek és ehetőek, illetve hogyan ismerheted fel őket!
Szépek, de mérgezőek
Rengeteg csodálatosan szép, de rendkívül mérgező bogyó van a magyar erdőkben. Jobban teszed, ha ezeket a növényeket inkább csak messziről csodálod meg: némelyiket még megfogni sem lehet, megkóstolni pedig főleg nem szabad őket.
Közönséges fagyal (Ligustrum vulgare)
A közönséges fagyal az olajfafélék családjába tartozó cserje. Hazánkban erdőkben, cserjésekben gyakori, a Bodrogközben, valamint a Bükk-vidéken is megtalálható növényfaj. 3-4 méteres, terjedő tövű, felálló ágú cserje. Fiatal hajtásai finoman szőrösek. Levelei lándzsásak vagy keskeny hosszúkásak, védett helyen néha áttelelnek. Illatos, apró, fehér virágai június-júliusban nyílnak. Termése fénylő fekete vagy kékesfekete, gömb alakú bogyó. A növény kérge, levele és bogyói és mérgezőek.
Közönséges tiszafa (Taxus baccata)
Nyugat-, Közép- és Dél-Európában, Északnyugat-Afrikában, Észak-Iránban és Délnyugat-Ázsiában honos. Magyarországon is őshonos, középhegységi faj, megtalálható például a Bükk-vidéken Ómassa, Lillafüred, a Bakonyban Szentgál, Herend, Bakonybél területén és még sok más helyen. Apró vagy közepes termetű örökzöld fa, tipikusan 10–20 méter magasra nő. Fája vörösesbarna, igen kemény, tömör. A törzset a belőle kinövő hajtások időnként szinte teljesen eltakarják. A vékony, hajlékony hajtások három évig zöldek maradnak. Lándzsás, sötétzöld levelei 1–4 cm hosszúak és 2–3 mm szélesek; a tűk a vezérhajtáson körkörösen, az oldalhajtáson fésűsen állnak. A levelek igen mérgezőek, a magköpeny kivételével a növény minden része mérgező. A kemény, erősen mérgező magot részben fedő pikkelyekből augusztus-szeptemberben húsos, élénkpiros, bogyóra emlékeztető, felül nyitott, 8–15 mm hosszú magköpeny fejlődik.
Tűztövis (Pyracantha coccinea)
A tűztövis Dél-Európában, Kis-Ázsiában, és a Himaláján keresztül Közép-Kínáig honosak. Legismertebb a közönséges tűztövis, mely díszcserjeként főleg őszi színes termésével díszít. Örökzöld, tövises cserjék. Leveleik egyszerűek, elliptikus vagy tojásdad alakúak, szélük ép, csipkés vagy fűrészes. Virágzata sátor vagy buga, melyet kis, fehér szirmú virágok alkotnak. Tavasz végén és nyár elején virágzik. Termése piros, narancsszínű vagy sárga, mely sokáig a cserjén marad.
Kerti madárbirs (Cotoneaster horizontalis)
A kerti madárbirs Kínából származik, nagyon kedvelt, gyakran ültetett kerti díszcserje. Levelei fényes zöldek, bőrszerűek, lándzsa vagy tojásdad alakúak, ősszel narancs vagy bíborpirosra színeződnek. Apró fehér vagy halvány rózsaszín virágai májusban nyílnak. Termése apró, főként fényes piros, almatermés, néhány egész télen a hajtásokon marad. De akárcsak az előző növényeknél, az madárbirs termése is enyhén mérgező, így csak a látványban szabad gyönyörködni.
Közönséges vagy csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus)
A közönséges kecskerágó csaknem egész Európában előfordul. Ősszel pirosló, sötét rózsaszín toktermésekkel megrakott bokrai igen mutatósak. A cserje 1 métertől 7 méteres magasságig nőhet. A 3-10 centiméter hosszú és 2-3,5 centiméter széles levelek egyszerűek, hosszúkás lándzsásak vagy hosszúkás tojás alakúak, ékvállúak. Termése nagyon mérgező, többek között olyan alkaloidákat tartalmaz, mint a teobromin és a koffein, nedve különösen keserű. A termés elfogyasztása máj- és vesekárosodást, vagy súlyos esetben halált okozhat.
Nem csak szépek, de ehetőek is
Csipkebogyó (Cynosbati pseudofructus)
A csipkebogyó a vadrózsa és a japán rózsa gyógyhatású áltermése, népies nevei: csipke, csitkenye, hecsedli, hecserli, hecse(m)pecs, bicske. A-, B1-, B2-, és K-vitamin található benne, de legfontosabb hatóanyaga a természetes C-vitamin. A C-vitamin részt vesz az oxidációs folyamatok szabályozásában, erősíti a vérerek falát, szilárdítja a kötőszövetet, fokozza a szervezet védekezőképességét, ellenállását a fertőzésekkel, betegségekkel szemben.
A csipkebogyó az első őszi fagyok idején érik be. A termés színe változó, a narancssárga színű még nem egészen érett, míg a sötét mélyvörös már puha húsú túlérett. Bár a túlérett bogyó édes, C-vitamin-tartalmának nagy része ekkorra már elvész. A csipkebogyó tápértéke akkor a legmagasabb, ha leszedése után azonnal felhasználjuk. A csipkebogyót gyógytea, gyümölcsbor, szörp, vagy lekvár, mártás, leves készítésére használhatjuk.
Kökény (Prunus spinosa)
A kökény a szilva egyik rokona, így nem csoda, hogy ezt a termést is meg lehet enni. Az 1-4 m magasra is megnövő lombhullató cserje sötétszürke ágai hegyes tövisekben végződnek. Kis méretű levelei szórt állásúak, egyszerűek, elliptikusak vagy lándzsásak, szélük aprón fűrészes-csipkés, fonákjuk rendszerint molyhos. Virágai 1-1,5 cm átmérőjűek, fehérek, ötszirmúak és a lombfakadás előtt nyílnak. Szeptemberben érő termése apró, kékesfekete, hamvas, csonthéjas. Éretlen termésének húsa erősen fanyar ízű. Akkor érdemes gyűjteni a gyümölcsöt, amikor a dér már megcsípte, ekkorra megpuhul, fanyarságából veszít, és enyhén édes íze lesz.
A kökényből gyümölcsbor, likőr, tea, dzsem és sültek mellé tálalt mártás készül. Virágzata hashajtó hatású, azonban a terméséből készült lekvár hasfogó. A népi gyógyászatban vérnyomáscsökkentőként is használták.
Húsos som (Cornus mas)
A húsos som egész Európában megtalálható. A 3-7 méter magasra megnövő cserje sárga virágai még lombfakadás előtt nyílnak március-áprilisban. Gyümölcsei 1,5 – 3 centiméter nagyságúak lehetnek, hosszúkás szilvára emlékeztető, általában élénkpiros, savanykás, pikáns ízű. A gyümölcshúsán belül csontmag található. Manapság a kertekben és a közparkokban főként díszcserjének ültetik, pedig a som igen értékes gyümölcsöt is terem, amelyből - különösen vadas húsok mellé való - kiváló lekvár készíthető. C-vitamin tartalma 200 mg/100g, karotinban gazdag. Lekvár, szörp, dzsem, kompót, gyümölcsbor, pálinka készíthető belőle.
Egybibés galagonya (Crataegus monogyna)
Az galagonya elterjedési területe Közép- és Dél-Európa, valamint Északnyugat-Afrika és Nyugat-Ázsia. Magyarországon a Bükkben fordul elő a legnagyobb tömegben. Az egybibés galagonya középmagas, tömötten ágas, tövises cserje vagy 5-8 méteres kis fa, szabálytalan, szétterülő koronával. A levelek ékvállúak, hegyesedőek, csak a csúcs felé fogas karéjokkal, alul, az érzugokban többnyire szakállszőrösek, felül fényes sötétzöldek, fonákjukon kékeszöldek. A hímnős virágok fehérek, dús bogernyőkben nyílnak, egybibések, kellemetlen szagúak. Virágzási ideje május-június. A termés tojásdad vagy gömbölyű, vérpiros színű, nagyságuk 6-10 milliméter, bennük csontár található.
Gyümölcse nyersen is fogyasztható, de legtöbbször zselét, lekvárt, bort vagy likőrt készítenek belőle. Leveleiből, friss hajtásaiból és terméséből gyógytea készül: a növény javítja a szív oxigénellátását, ezért mindenféle szívbetegség esetén javasolt a fogyasztása.
Fekete bodza (Sambucus nigra)
Egész Európában előfordul, rendszeresen megtalálhatjuk az árokpartokon, útszéleken, az akácosokban, a bolygatott „romtalajokon”, az erdőszéleken és - mivel a szennyezett levegőt jól tűri - a városokban is. A 3–10 méter magasra megnövő terebélyes cserje vagy fa levelei sötétzöldek, az ágakon egymással szemben helyezkednek el, páratlanul szárnyasan összetettek, szélük fogazott. Ernyővirágzatán található virágai aprók, krémfehérek, jellegzetesen illatosak. A termése fekete színű csonthéjas bogyó. Fontos tudni a gyűjtés során, hogy közeli mérgező rokona a gyalogbodza, amely lágyszárú évelő, a virágai pedig nem sárgásfehérek, hanem hófehérek.
A frissen szedett virágokból szörp, a bogyóból lekvár, bodzabor vagy bodzapálinka készül. A bodza hatását a népi gyógyászat régóta ismeri. Tartalmaz A- és B-vitamint – C-vitamin-tartalma duplája a citrusformákénak. Tartalmaz még folsavat, pantoténsavat, ásványi anyagokat és mikroelemeket, például vasat,káliumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort, valamint illóolajokat és antociánokat. Enyhe hashajtó, lázcsillapító, köhögéscsillapító, fájdalomcsillapító, immunerősítő és izzasztó hatású.
Közönséges boróka (Juniperus communis)
A közönséges boróka az egyetlen Magyarországon is honos borókafaj. Ez a ciprusfélék családjába tartozó örökzöld rendkívül kedvelt növény: nem csak fűszer- és gyógynövény, hanem dísznövény is. A 3-5 méter magasra megnövő cserjének tű alakú, szúrós levelei vannak, melyek illata sokak szerint az almáéhoz és a citroméhoz hasonlít. A színük ezüstös, melytől a növény szürkészöldnek látszódik. A borókabogyó sötét kékesfekete, hamvas és fényes színű, a fekete borsnál valamivel nagyobb.
A borókabogyót fűszerként, lekvárként és párlatként használják fel, illetve vele ízesítik a népszerű italt, a gint is. Fűszerként főleg vadhúsokhoz, mártásokhoz, pácokhoz használják. Gyógyteaként vizelethajtó, emésztést serkentő, vesekőoldó és epekőoldó hatása van, ezen kívül izzasztó és étvágyfokozó hatással is bír.
Madárberkenye (Sorbus aucuparia)
A madárberkenye egész Európában elterjedt, hazánkban főként a Mátrában található meg, de előszeretettel ültetik városokba díszfának. A 15 m magas fának karcsú koronája, és felfelé törő ágrendszere van. Kérge szürkés, sima, levelei sötétzöldek, páratlanul szárnyaltak, a levélkék ferde vállúak, erősen fogazottak. Virágai lapos bogernyőben nyílnak, melyből kerek termései, élénkvörös színre érnek be.
Friss gyümölcsét vitaminpótlásra fogyasztják. A dércsípte érett bogyókat begyűjtik, majd száraz, napos helyen aszalják. Lekvár, zselé készítésére, süteményekbe, húsételek, vadhúsok mellé mártás, és borkészítésre alkalmazzák. A berkenyevirágból enyhe has- és vizelethajtó hatású tea készíthető, vesekőképződés és húgyúti betegségek ellen javallják.