Kiadták a vészjelzést: veszélyben a Duna és a Tisza is, azonnal cselekedni kell!

„A metarendszer-elmélettől a folyók fenntartható kezeléséig az antropocénben” címmel nemzetközi társszerzőségben jelent meg Erős Tibor, az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) igazgatójának cikke a világ egyik legrangosabb környezettudományi szaklapjában, a Frontiers in Ecology and the Environmentben. A vízfolyások élőhelyi feltételeinek javítása érdekében a kutatók a cikkben amellett érvelnek, hogy egy adott élőhely jellemzői és az ott élő fajok kölcsönhatásai mellett a regionális szintű folyamatok is létfontosságúak a fajok, illetve a közösség fennmaradása szempontjából.

A vízfolyások globális összméretükhöz képest kiemelkedő mértékben járulnak hozzá a táji, regionális és kontinentális léptékű biológiai sokféleséghez. Jelentős szerepük van a bio-geokémiai ciklusokban, és olyan, az emberi jólét fenntartásához elengedhetetlen ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az ivóvízellátás, az élelmiszer-termelés, valamint az éghajlat- és vízszabályozás.

A folyókat világszerte egyre inkább károsítja az emberi tevékenység, így mára a Föld legveszélyeztetettebb ökoszisztémái közé tartoznak. A biológiai sokféleség védelmét célzó helyi beavatkozások sokasága és a folyók természeti állapotának a hagyományos vízminősítési indexekkel történő minősítése ellenére a vízfolyások ökológiai állapota globálisan hanyatló tendenciát mutat, biológiai sokféleségük pedig rohamosan csökken. Ez a globális változás hatékonyabb vízgazdálkodási stratégiák és szabályozási környezet kidolgozását teszi szükségessé. Csak így lehet biztosítani a jövőben a folyók fenntartható hasznosítását, azaz az általuk nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások mellett a biológiai sokféleség megőrzését

– mondja Erős Tibor.

Az elmúlt évtizedekben jelentősen fejlődött a folyóvízi rendszerek és életközösségeik tér- és időbeli szerveződésének megértése. A kutatások feltárták, hogy egy adott élőhely jellemzői és az ott élő fajok kölcsönhatásai mellett a regionális szintű folyamatok, így például a populációk vándorlási folyamatai is létfontosságúak a fajok, illetve a közösség fennmaradása szempontjából. A jelenleg alkalmazott legtöbb értékelési módszer és élőhelyvédelmi célú, restaurációs beavatkozás azonban a lokális feltételek megőrzésére és fenntartására irányul, figyelmen kívül hagyva a táji kontextus, a regionális léptékben érvényesülő folyamatok jelentőségét.

Világszerte számos restaurációs beavatkozás történik a vízfolyások élőhelyi feltételeinek javítására. A jelentős költséggel járó beruházások során több száz méteres szakaszok állapotát javítják, de sokszor annak figyelembevétele nélkül, hogy például a korábbi szennyezések miatt kihalt populációk számára adottak-e egyáltalán a feltételek a visszatelepülésre vagy sem. Hasonlóképpen történik sok esetben egy-egy gát elbontása a halállomány vándorlásának biztosítása érdekében, figyelmen kívül hagyva, hogy a vízfolyáshálózat távolabbi pontjain milyen a vándorlást korlátozó akadályok elhelyezkedése” – érzékelteti egy egyszerű példával a metarendszer-elmélet gyakorlati alkalmazásának jelentőségét Erős Tibor. „Ezért kiemelten fontos, hogy a vízgazdálkodási célú beavatkozások hatékonyságának növelése érdekében azok tervezésekor ne csak lokális, hanem vízgyűjtő-léptékben is gondolkozzunk. A cikkben javasolt indexek használatával hatékonyabban értékelhető a populációk állapota, a közösségek regionális léptékű sokfélesége, és szintén hatékonyabban jelölhetők ki azok a területek, amelyek a leginkább fontosak a biológiai sokféleség megőrzéséhez

– hangsúlyozza a kutató.

Az élőlények vándorlása kulcsfontosságú a populációk hosszú távú fennmaradásában és a genetikai sokféleség megőrzésében. A vízfolyások átjárhatóságának javítása érdekében különösen fontos a gátak feltérképezése és a természetes metapopuláció-dinamikát leginkább akadályozó műtárgyak azonosítása.

Címlapkép: Getty Images