Vigyázat, végzetes hibákat véthetünk: rengetegen elrontják ezt a fák, a szőlő metszésekor

A gyümölcsfák metszése rendkívül fontos témakör a gyümölcstermesztésben, hiszen gondoljunk csak bele, hogy szinte kizárólag a metszéssel szabályozzuk a fák méretét a korona formáját, a termőrészek kialakulását, a rendszeres teméshozás biztosítását, továbbá a gyümölcs mennyiségét és minőségét is döntően befolyásolja. A metszés növényélettani, tudományos alapokon nyugszik, alapelvei a gyümölcstermesztés fejlődésével a gyakorlati tapasztalatok, megfigyelések és a módszeres kísérletek kiértékelése során, évszázadok alatt alakultak ki. A cikk terjedelme behatárolt, így csak a legfontosabb gyakorlati ismereteket tudjuk a teljesség igénye nélkül a kedves olvasóval megosztani és a figyelmet felhívni.

A gyümölcsfák általános fás metszése a fák nyugalmi időszakában, így a gyakorlatban a téli időszakban az almatermésűeket szokás metszeni, itt kórtani problémáktól nem kell tartanunk.

A csonthéjasok már sokkal érzékenyebbek a metszés idejére, itt lehetőség szerint a rügyfakadástól kezdhetjük a metszést, máskülönben a fa életét veszélyeztető kórokozók támadhatják meg a metszett felületen keresztül, melyek jellemzően a fertőzését és korai pusztulását okozzák. Csonthéjasokat nyugodtan metszhetjük egészen a virágzásig.

A metszés technikai kivitelezését, számos tényező befolyásolja. Az első és legfontosabb kérdés, hogy házikertben, szórványban lévő gyümölcsfát metszünk, vagy meghatározott térállásban helyezkednek el a fák. Szórványban lévő gyümölcsfát kicsit lazábban metszhetjük, viszont ültetvényben, szigorúan a szakma szabályai szerint kell metszenünk, különben a fákat nem tudjuk az adott térállásban megtartani. A következő fontos elengedhetetlen tényező, az adott gyümölcsfaj termőrész ismerete és a termőrészek kialakulásának menete.

A gyakorlatban három különböző metszésmódot különböztetünk meg. Az első a koronaalakítás, amit fiatal 1-3(4) éves fák esetében alkalmazunk, ahol az elsődleges szempont a megfelelő szabályos koronaforma kialakítása, itt a termésnek másodlagos szerepe van, gyakorta el is kell távolítanunk. Az első évben erőteljesen metsszük a facsemetét, hogy megfelelő kihajtást kapjunk, aztán a következő évben már többnyire ritkító metszést végzünk, azaz nem vágunk bele a vesszőkbe, mert az újabb erőteljes kihajtásokat eredményez, ami feleslegesen sűríti a koronát. A koronaformának nem megfelelő vesszőket tőből eltávolítjuk csonk mentesen, így kevésbé kapunk újabb felesleges kihajtást. Sudaras koronaforma estén kerüljük a tengely visszametszést, azonban, ha túlzottan „megugrott” akkor álsudarazzuk, azaz egy alsóbb helyzetű függőleges vesszőre metsszük vissza. A fenntartó metszést már a 3-4. évtől alkalmazzuk, ekkora, ha jól csináltuk, a fánk végleges mérete és szabályos koronaformája kialakult. A fenntartó metszés gyakorlatilag ritkító metszést, illetve a letermett termővesszők eltávolítását jelenti. A koronában a vízszinteshez közeli helyzetű vesszőket válogatva hagyjuk meg visszametszés nélkül, mert ezen típusú vesszők rakódnak be a következő évben rövid termőrészekkel.

A koronában az erőteljes felfele törő, közel 1 méter hosszúságot is elérő ún. vízhajtásokat, mely többnyire ágtöréspontokon keletkezik, tőből csonkmentesen, vagy kitörve az alapi rügyeket kiszakítva távolítsuk el. Arra kell törekednünk, hogy a koronában, közel egyenlő arányban legyenek visszametszés nélküli egyéves elágazás nélküli és termőrészekkel berakodott 2-3 éves vesszők. Azt is jó tudnunk, hogy a rövid és hosszútermőrészek virágzása nem egyforma, így a virágzáskori lehűléseknél kevésbé károsodik a fa, ha több hosszú termővesszőt hagyunk.

A csonthéjas őszibarack speciális abból a szempontból, hogy kizárólag egyéves termővesszőket hagyunk meg a koronában, és törekedjünk mindig a legalsó vázág és tengely közelben lévő éves termőrészre visszametszeni a letermett termővesszőt, így biztosítható a felkopaszodás mértékének csökkentése. Ha nincs spontán kihajtásunk és a későbbiek folyamán is érdemes rövid 5-10 cm es csonkot hagyni, ahol többnyire mindig kapunk megfelelő kihajtást. Ifjító metszést jellemzően idős fáknál alkalmazunk, főleg házikerti viszonyok között, néhány felkopaszodott idős ág levágásával fiatalíthatjuk és szellősebbé tehetjük a koronát, ami aztán a jobb fényellátottságnak köszönhetően új termőrészeket hozhat.

A szőlő növény esetében igyekeznünk kell a metszéssel. Mert ha a talaj hőmérséklete tartósan 7 Celsius fok fölé emelkedik, akkor megindul a nedvkeringés és a metszéspontokon könnyezni fog a növény, ami értékes tápanyagok elfolyását és a rügyek bevakulását okozhatja. A különböző tőkeformák esetében is általános szempont, hogy a termőalapokhoz minél közelebbi rügyből fakadjanak a hajtások, ezzel elkerülhetjük a tőke felkopaszodását, majd pusztulását. Amennyiben felkopaszodott a tőkeforma, különösen törzses tőke esetén, akkor a kívánt törzsmagasság feletti legközelebbi erős vessző meghagyásával a kordonkar megújítható, és a következő évben a termőalapok kialakítása a meghagyott vesszőn megkezdhető. A szőlőnövény terhelését a metszés után meghagyott rügyek számával határozzuk meg. Ha kevés és vékony vesszők vannak a tőkén, akkor túlterheltük az előző évben és vagy tápanyaghiány mutatkozik. Ilyenkor rövid két rügyes csapokkal terheljük a tőkét és tápanyagot juttatunk ki, főleg nitrogént. Hosszú csapos (4-7) rügy, metszés esetén mindig hagyjunk a hosszú csap alatt két rügyes biztosító(ugar) csapot, különben felkopaszodik a tőke. Ha csak hosszú csapon terem a fajta, akkor minden esetben így kell metszenünk.

A két centiméternél nagyobb átmérőjű metszési felületeket, a metszést követő 6 órán belül kezeljük sebkezelővel a fertőzések csökkentése végett.

A metszőolló, fűrész mindig legyen borotva éles, minden növény után fertőtlenítsük, így az esetleges tovább fertőzést megakadályozzuk. Ne felejtsük el, hogy a metszéssel nem csak az ezévi, hanem a következő év terméshozását vagy elmaradását is befolyásoljuk.

Címlapkép: Getty Images