Így csinálj az ablakpárkányból minikertet: ezeket télen is fillérekből termesztheted

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Így csinálj az ablakpárkányból minikertet: ezeket télen is fillérekből termesztheted

A mai kor egyik nagy csodái közé sorolják sokan a mikrozöldségeket, ennek oka pedig az, hogy könnyen termeszthetők, ízletesek és nem utolsósorban rendkívül egészségesek! Állítólag ötször annyi tápanyag található, mint teljesen kifejlett változataikban, de készüljünk fel rá, hogy egy kis szendvicsre vagy salátára való mikrozöldnek is horror ára lehet. Szakértő segítségével most eláruljuk, hogyan is érdemes belevágni az otthoni termesztésébe.


 


 

Hiába süt hét ágra a nap, február elején még halott a háztáji kiskert, éves szinten is ilyenkor a legborsosabb a piacokon a primőr zöldségek és gyümölcsök ára. (Meg kell becsülni még a héját is a zöldségeknek, de erről a HelloVidék itt írt.) Ráadásul nem semmi inflációs éven vagyunk túl, 2023-ban a friss zöldségek és a zöldségkonzervek drágulása volt a legmarkánsabb, a gyümölcsök ára kevésbé emelkedett. Utoljára Magyarországon az 1990-es években volt megfigyelhető ennél nagyobb éves infláció – 1991-ben 35, 1992-ben pedig 23 százalékos drágulást regisztráltak. A horrorinfláció tavaly a legalapvetőbb zöldségek árát is az egekbe röpítette. Nem egy - alapélelmiszernek számító - zöldség egy éve alatt 15%-os vagy afölötti mértékben drágult.

Ilyen tájban a saját termesztésű csírák és mikrozöldek a legjobb áron elérhető hazai vitaminbombák lehetnek. Ahogy látni fogjátok, ezek sincsenek ingyen, de legalább, ha a hozzávaló edényeket és magokat beszereztük– tavaszig szinte minden napra vághatunk magunknak élő, és vegyszermentes finomságokat. Legutóbb a csíráztatásról volt szó, most a mikrozöldek kerülnek terítékre!

Nem viccelnek: 10-20 ezer forintra jön ki a mikrozöldek kilója

Jelenleg a hazai zöldségfronton, ha a fóliás és külföldről behozott méregdrágán kínált zöldségeket nem vesszük meg, a téli gyökérzöldségek, a friss rukkola és a saláta az, ami még elérhető. Jelenleg egy fej jégsalátát örülünk, ha akciósan 500 forint körüli áron megkapjuk a piacon, 800-900/kg alatt nincs se paprika se paradicsom, ha osztunk/szorzunk, a saját termesztésű mikrozöldek és a csírák valóban a legjobb áron elérhető, hazai vitaminbombák lehetnek - feltéve, ha magunk termeljük. De ezek sincsenek ingyen, majd meglátjátok!

Persze, ha nincs kedvünk bajlódni velük, akkor online webáruházakból is beszerezhetünk magunknak a friss csírák mellett mikrozöldeket is, amelyek intenzív ízük és rendkívüli vitamintartalmuk miatt váltak híressé. Egy tanulmány szerint a mikrozöldekben ötször annyi tápanyag található, mint teljesen kifejlett változataikban. De készüljünk fel rá, hogy egy kis szendvicsre vagy salátára való mikrozöldnek is horror ára lehet:

Mikrozöldek árai 2024. februárjában (online webáruházakban):

  • Lilakáposzta mikrozöld - 50-65 g (kicsi): 1190 Ft
  • Hagyma minisaláta (50-65 g) kicsi: 1190 Ft
  • Karalábé minisaláta - kb. 100-130 g (nagy): 1790 Ft

De mik azok a mikrozöldek, miben különböznek a csírától?

A mikrozöldeket könnyű összetéveszteni a csírákkal, elvégre megjelenésükben hasonlítanak egymásra, és lényegében mindkettő felfogható egyfajta palántaként. A mikrozöldek a csíra nagytestvérei, már színesek a szárai, és vannak levelei. A mikrozöldeket a talajban szokás termeszteni, és csak a szárukat és a leveleiket fogyasztjuk, általában frissen. A csírákat ezzel szemben egészben, gyökerestől szokás fogyasztani. A csíráztatáshoz pedig elég a párás közeg, földre nincs is szükség, és jóval hamarabb, pár nap alatt kész és fogyasztható. A mikrozöldek esetében a fiatal növény szárát és leveleit fogyasztjuk, ízük koncentrált, karakteres, a kifejlett növényhez nagyon ha-sonló aromájuk van. A mikrozöldek így sokkal változatosabban felhasználhatóak, mint a csírák. Nemcsak feltétként, hanem saláta-, turmix-, peszto alapanyagként is megállják a helyüket.

Három fő különbség van a mikrozöldek és a csírák között:

  1. A csírák kicsírázott magvak. A mikrozöldek fejlődésben lévő növények/fiatal növényi hajtások; a valamilyen ültetőközegben elvetett magvak már szárat és leveleket is növesztettek.
  2. A csírák nedves közegben fejlődnek; a csíramagokat soha nem vetjük el, a csírák kifejlődéséhez magas páratartalmat és megfelelő hőmérsekletet biztosítunk a mag számára. A mikrozöldek növesztéséhez mindig valamilyen ültetőközeget használunk.
  3. A csírák kifejlődéséhez általában elegendő néhány nap. A mikrozöldek nagy része a vetéstől számítva kb.2 hét alatt vágható méretűre növekszik.

Mire van szükségünk a mikrozöldek termesztéséhez?

Ahogy a Gazt-evő blog szerzője, Papp-Felber Anita, aki maga is őstermelő a mikrozöldek termesztéséhez is adott a HelloVidéknek pár hasznos tanácsot. Az első és legfontosabb szabály, hogy aki otthon szeretne csíráztatni vagy mikrozöldet termeszteni, figyeljen arra, hogy mindenképpen vegyszermentes magot ültessen el!

A következő eszközöket érdemes beszereznünk:

  • Magok: A mikrozöldekhez használható magok közül a legnépszerűbbek a mungóbab, a borsó, a cékla, a brokkoli, a káposzta, a metélőhagyma, a koriander, a kel, a petrezselyem, a retek és a napraforgó magja. A magokat bio-boltokban, online boltokban vagy a helyi piacokon is beszerezheted.
  • Csíráztató edény: A csíráztató edény lehet üveg, műanyag vagy kerámia, és általában lyukacsos fedéllel rendelkezik. A lyukak segítségével a csírák szellőznek, és a felesleges víz távozik. A csíráztató edényeket online boltokban vagy konyhafelszerelési áruházakban is megvásárolhatod.
  • Táptalaj: A mikrozöldekhez használj speciális táptalajt, amelyet szintén beszerezhetsz bioboltokban vagy online boltokban.

Ha be kell vásárolnunk, maggal, földdel, edénnyel együtt

Ha ültetőcsomagban vesszük, ahogy látni fogjuk, legalább kétszer annyiba kerül majd, de legalább nem kell bajlódnunk az összeállítással.

Nézzük a tálcák árait (online webáruházakban):

  • SIMPLE ültetőtálca és alátét: 480-550 FT/db
  • Környezetbarát papírtálca mikrozöldek vagy palánták növesztéséhez: 400FT/db

Föld helyet használhatunk rostlapot is:

  • Növényi rostlap 18 db-os: 2790 Ft
  • Legeldle Rostlap mikrozöld termesztéshez, 18 db: 2.970 Ft

Mikrozöldek ára -szettben, webáruházban:

  • Ültetőcsomag AJÁNDÉKNAK TURMIX: 2480 Ft/doboz
  • Legeldle Mikrozöld Kezdőkészlet: 5990 Ft/doboz
  • Mikrozöld ültetőcsomag: 10.000 Ft/doboz

Ha csak magot veszünk (online webáruházak áraiból szemezgetve):

  • Mikrozöld brokkoli mag 200 g: 670 Ft
  • Koriander mikrozöld és csíra mag 15g: 780 Ft
  • Mikrozöld vöröskáposzta mag 30 g: 990 Ft
  • Legeldle Retek Mikrozöld Mag, 100 g: 990 Ft
  • Mustár mikrozöld és csíra mag 200g: 1590 Ft
  • Mikrogreenek - lucerna - egyedülálló ízű fiatal levelek - 100 gramm: 1637 Ft

A mikrozöldek termesztése lépésről lépésre

  1. Áztasd be a magokat - Az áztatás elősegíti a csírázást, és eltávolítja a magokból a gátoló anyagokat. Általában 6-12 órán át áztatjuk a magokat, majd leöblítjük őket.
  2. Helyezd a magokat a csíráztató edénybe - A csíráztató edénybe helyezett magokat naponta kétszer öblítsd le, és távolítsd el a felesleges vizet.
  3. Várd meg, amíg kicsíráznak - A csírák kicsírázása általában 3-7 napig tart, attól függően, hogy milyen magokat használsz.
  4. Ültesd el a csírákat a táptalajba - Ha a csírák már kicsíráztak, ültesd el őket a táptalajba, és helyezd őket napfényes helyre.
  5. Várd meg, amíg kifejlődnek - A mikrozöldek kifejlődése általában 1-2 hétig tart, attól függően, hogy milyen növényről van szó.
  6. Tárold a mikrozöldeket - Ha a mikrozöldek már kifejlődtek, tárold őket hűtőszekrényben, és fogyaszd el őket 3-5 napon belül.

Végezetül egy kis videós segítséget is hozunk:

@mcs_gabriella Kertészkedjünk ??‍? Kiváncsi vagy fejleményekre? Mert én nagyoon ?@Legeldle TikTok #mikrozold #mikrozoldek #mikrozöld #csiraztatas #kerteszkedes #kerteszkedjvelem #vegan #vegánrecept #vegán #vegetarian #vegetáriánus #veganrecipes #vlog #napivlog ♬ Nice and Easy - Louis Adrien

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

mikrozöldek

mikrozöldek nevelése

csíráztatás

kertészkedés

szupermarketek