Darázsinvázió jöhet a magyar kertekben: akár százezer forint felett is lehet az irtás ára

Agrárszektor   
  Megosztom
Darázsinvázió jöhet a magyar kertekben: akár százezer forint felett is lehet az irtás ára

Sokan észrevehették, hogy idén jóval hamarabb jelentek meg akár tömegesen is a darazsak Magyarországon, 2024-ben ugyanis közel három héttel hamarabb jött a nagy meleg itthon, ami rendkívül kedvező nekik - tudta meg az Agrárszektor Kovács Tamástól, a Nova-Tox Profi Kft. ügyvezető igazgatójától. Kiemelte, a hőség hatására a rovarok intenzíven tudtak most elszaporodni és amennyiben ez a felmelegedés és idő előtti tartós meleg lesz a jellemző, fel kell készülni a darazsak nagyobb számú megjelenésére. A szakember hangsúlyozta, a jelenlegi helyzet eléggé aggasztó, augusztus végére ugyanis a darazsak tömeges megjelenése akár kritikus mértékre is eszkalálódhat.

Az elmúlt 2-3 évben nem kedvezett olyan mértékben az időjárás a darazsaknak, hogy tömegesen elszaporodjanak Magyarországon, ezt abból is lehetett érzékelni, hogy több volt a szúnyog és a csapadék is

- tájékoztatta az Agrárszektort Kovács Tamás.

2024-ben azonban közel 3 héttel hamarabb jött a nagy meleg, az erős és tartós kánikula, a természet pedig váratlanul beindult, a mezőgazdaságban is majd 3 héttel előrébb kellett hozni az aratást, betakarítást és a barackosokban is kényszeredett, gyors szüretre volt szükség.

Mindezek a feltételek, illetve az időjárás összességében nagyon kedveznek a darazsaknak. A tartós, nagy meleg, időszakos csapadékkal és rovarokban, valamint gyümölcsökben gazdag élelem forrással, igazi kánaán a rovarok és szaporodásuk számára

- mondta a lapnak a szakember.

Hozzátette, amennyiben ez a felmelegedés és az idő előtti tartós meleg lesz mostantól a jellemző, számítani kell a darazsak nagyobb számú megjelenésére. Az enyhe tél következtében ugyanis több megtermékenyített királynő tud áttelelni és mivel hamarabb indul be a tavaszi melegedés gyorsabban is tudnak felszaporodni a darazsak.

Mit tehetünk a darazsak ellen?

Önmagában a darazsak jelenléte nem feltétlen utal arra, hogy a környezetünkben darázsfészek vagy fészkek vannak

- mondta a szakértő.

A darazsak ugyanis hatalmas távolságokat repülnek be élelem és folyadék szerzés céljából, ám ezeket a több kilométeres távokat nem egyben repülik le, hanem kedvező helyeken megállnak, pihennek, hűsölnek. Ezért figyelhető meg akár csoportos gyülekezés az épület falán, eresz alatti részeken, gerenda végeken. Ha van egy sűrű növényzet, akkor abba is szívesen beülnek hűsölni a nagy melegben, mivel a növénynek van egy kipárolgása ami hőt von el és így kellemesebb a klímája. Ezekkel a jelenségekkel sajnos nem lehet mit kezdeni, mivel a rovarirtószerek nem tartják távol a darazsakat.

A darázsfészket nem kell felkutatni, mert az akár veszélyes is lehet. Viszont megbizonyosodni arról, hogy a környezetünkben van a darázsfészek könnyen meg lehet, mivel a darazsak a fészek közelében már egyenesen és célirányosan repülnek és ha ezt a mozgást meg tudjuk figyelni, akkor le lehet követni szemmel, hogy hova szállnak le. Esetleg ha magát a fészket nem is látni, akkor a darázs lehet, hogy egy lyukon, résen, hézagon keresztül az épületen át bemászik. Ott feltételezhető, hogy fészek van. Ezt a rést nem szabad elzárni, mivel a szakemberek ezeket az úgynevezett röplyukakat használják az irtószerek bejuttatására

- emelte ki a szakember.

Hozzátette, a hagyományos lakossági készítmények alkalmasak lehetnek nyílt (tehát ltáható) kisebb fészkek irtására, de a rejtett fészkeket már nem lehet megoldani velük, ezekben az esetekben mindenképpen szakembert kell hívni.

Mennyi az annyi?

A darázsirtás ára 25.000 forinttól a 150.000 forintig is terjedhet. Az árak meghatározója a kiszállási távolság, a fészek elhelyezkedése és a kezelendő terület, illetve felület nagysága, ugyanakkor a darázs fajtája nem árbefolyásoló tényező a szakemberek számára

- hangsúlyozta Kovács Tamás.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

darázsinvázió

darázsirtás

árak

darázsirtás ára

agrárszektor