Ne várd meg az inváziót a kertedben: így űzd el a veszélyes darazsakat házi módszerekkel

MTI   
  Megosztom
Ne várd meg az inváziót a kertedben: így űzd el a veszélyes darazsakat házi módszerekkel

Az elmúlt években ugrásszerűen elszaporodtak a darazsak. Számuk az elmúlt években folyamatosan nőtt. Sok esetben pedig rendkívül agresszívak: ahogy ételt látnak, egyből rárepülnek, megpróbálják megközelíteni. Ha pedig fenyegetve érzik magukat, támadnak, ami azért veszélyes, mert ez az allergiások esetében akár halálhoz is vezethet. Hogyan tartsuk őket távol a kertünktől, vagy udvarunk azon részétől, ahol a legtöbbet tartózkodunk? Ennek jártunk utána.

Ahogy arról az Agrárszektor beszámolt, idén durvább lehet a darázshelyzet, mint korábban.

Sokan észrevehették, hogy idén jóval hamarabb jelentek meg akár tömegesen is a darazsak Magyarországon, 2024-ben ugyanis közel három héttel hamarabb jött a nagy meleg itthon, ami rendkívül kedvező nekik

- mondta a lapnak Kovács Tamás, a Nova-Tox Profi Kft. ügyvezető igazgatója.

A szakember hozzátette, a hőség hatására a rovarok intenzíven tudtak most elszaporodni és amennyiben ez a felmelegedés és idő előtti tartós meleg lesz a jellemző, fel kell készülni a darazsak nagyobb számú megjelenésére. A szakember hangsúlyozta, a jelenlegi helyzet eléggé aggasztó, augusztus végére ugyanis a darazsak tömeges megjelenése akár kritikus mértékre is eszkalálódhat.

Az éhes és szomjas darázs, veszélyes

Az elmúlt években ugrásszerűen elszaporodtak a darazsak. Számuk az elmúlt években folyamatosan nőtt. Sok esetben pedig rendkívül agresszívak: ahogy ételt látnak, egyből rárepülnek, megpróbálják megközelíteni. Ha pedig fenyegetve érzik magukat, támadnak, ami azért veszélyes, mert ez az allergiások esetében akár halálhoz is vezethet.

A darázscsípés, ahogyan a méhszúrás is, súlyos reakciót produkál, amely akár halálos is lehet. Tragédiát okozhat, ha a csípést követő 30 percen belül életveszélyes, egész szervezetet érintő allergiás reakció, anafilaxia jelentkezik. Ilyenkor súlyos hasi görcs, hasmenés, hányás, testszerte megjelenő csalánkiütés, sápadtság, nyelési zavar, szédülés, ájulásérzés, szájban vagy szemben jelentkező duzzanat, köhögés, torokszorító érzés, sípoló vagy nehézlégzés, de akár eszméletvesztés is előfordulhat. Ez azonnali sürgősségi ellátást igényel: be kell adni a combizomba a betegnél lévő életmentő adrenalin injekciót (ha már tud az allergiájáról, általában magánál hordja), és azonnal mentőt kell hívni. Életveszélyes anafilaxiát egyébként hazánkban csak a méh és a darázs mérge okozhat, a többi rovar csípése csak jórészt ártalmatlan, helyi reakciót vált ki.

Nem allergiás reakció, de szintén orvosi ellátást igényel, ha nyirok- vagy érgyulladás alakul ki, erre pedig a csípés helyétől a törzs felé kiinduló piros csík utal. Ez fertőzésből ered, jóval később jelentkezik, általában akkor, ha a fullánkkal nemcsak a méreg, hanem valamilyen kórokozó baktérium is bekerül a bőr alá. Ha ilyet észlelünk, elég a háziorvost felkeresni, aki antibiotikumos kezelést ír majd elő.

Hogyan űzzük el őket kertünkből, otthonunkból?

A különböző fészkelési preferenciákon kívül a méhek és a darazsak közötti fő különbség az, hogy a méhek pollennel táplálják lárvájukat, míg a darazsak rovarokkal táplálják őket. Ez azt jelenti, hogy a darazsak valójában nagyszerű munkát végeznek a kert körül, mert szinte minden típusú kártevőt megfékeznek. Viszont sokszor nehéz velük együtt élni főleg, ha hatalmas fészket építenek a kertünkben. Most éppen ezért, annak jártunk utána, hogy tarthatjuk távol őket a kertünkből, barátságos módon, mérgek és vegyi anyagok nélkül.

A mezőgazdaságban használt növényvédőszerek keveréke jelentősen növeli a méhek pusztulását, e keverékek veszélyességét jelentősen alábecsülték, vélik kutatók a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban. Mint írták, nem csak a méhek, hanem más beporzók is létfontosságúak a termény és a vadon élőhelyei számára, a világszerte mezőgazdasági művelésbe bevont növények 75 százaléka függ a beporzóktól.

A elmúlt években egyre nagyobb mértékben csökkent a méhpopulációk száma világszerte, ami aggodalmat váltott ki az élelmiszerbiztonságot és a természetes ökoszisztémákat illetően. A probléma viszont nem új, 2019-ben a kutatók megállapították, hogy a rovafajok mintegy felének csökken a populációja világszerte és a század végére egyharmaduk teljesen eltűnhet. Minden hatodik faj már kihalt a világ egyes térségeiben. Pusztulásuk fő oka az élőhely elvesztése és a növényvédőszerek használata.

Éppen ezért, pusztítás helyett inkább barátságos módszereket válasszunk, ha tehetjük

Kertünkben, veteményesünk körül is felbukkanhatnak beporzók. A méhek után a darazsak talán a leginkább népszerű lakók, akik ráadásul sok kertes ház tulajdonosnak törnek borsot az orra alla. A közhiedelemmel ellentétben a darazsak hasznosak, beporozzák a növényeket, csak nem olyan mértékben, mint a méhek. Persze annak ellenére, hogy a darazsak íly módon hasznosak lehetnek az udvarunkon, vannak hátrányaik is. Alegsúlyosabb gondot az jelenti velük kapcsolatban, hogy bármikor megcsíphetnek minket, arról nem is beszélve, hogy súlyos allergiás reakciót is okozhatnak.

Éppen ezért, mielőtt fészket építenének a kéményhez, a veranda tetője alá vagy akár az ablakpárkányra, redőnytokba, érdemes tisztában lenni néhány trükkel, melyekkel barátságos módon elűzhetjük őket. Ahelyett, hogy kioltanánk az életüket.

  • Szegfűszeg-muskátli-citromfű olaj keverék: Kutatások szerint a szegfűszeg, muskátli és citromfű illóolajok kombinációja sikeresen taszította a darazsakat. Ha otthon elkészítenénk ezt a keveréket, akkor érdemes néhány cseppet tenni ezekből egy mosogatószeres vízzel megtöltött permetezős flakonba. Ezután nincs más hátra mint befúni az érintett területeket, ahol korábban felbukkantak a darazsak.
  • Borsmenta olaj: Ugyan ez a folyamat lényegében, csak itt a mosogatószeres oldathoz borsmenta olajat öntünk. Permetezzük be a darazsak számára kedvelt helyeket és hagyjuk, hogy az illatok elriasszák őket.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei mindnkit óvatosságra intenek. A nagy családokban élő, agresszív, fullánkos hártyásszárnyúak kilakoltatása nem egyszerű feladat.

A „titkos biofegyver" – a molyirtókazetta lehet. Gyakran előfordul, hogy egy-egy odút évről-évre elfoglalnak a méhek vagy darazsak, ezek esetben érdemes bevetni egy hasznos trükköt. A háztartási és élelmiszer üzletek vegyi áru polcain szinte mindenhol megtalálhatók a ruhásszekrénybe akasztható molyirtó kazetták. Ezek hatóanyaga veszélytelen a madarakra, ezért a lépektől megszabadított odú nyitható tetejének belső oldalára rajzszögezzünk fel egy ilyen rovarriasztó kazettát. Ezek többnyire papír reklám tokra vannak ragasztva, amit a műanyag tartály megsértése nélkül nyugodtan levághatunk, és így már a legkisebb, „A” típusú odú tető lapjára is elfér. A molyirtó kazetták hatásideje hosszú, 4-6 hónap, ezért ezeket legjobb február-márciusban kiszerelni, így egész költésidőben távol tarthatják a méheket és darazsakat

- ajánlották a szakemberek.

Amikor már irtani kell, bizony mélyen a zsebünkbe kell nyúlni

Méhek esetében lehetőleg szóljunk egy tapasztalt méhésznek, aki még örülni is fog az „ajándék” családnak. Ha a méhek és lódarazsak jelenléte nem jár közvetlen veszéllyel, várjuk meg az ő szaporodási ciklusukat lezáró fagyos késő őszi-téli időszakot, és ekkor távolítsuk el a fészket, a lépeket.

Ha már eldurvult a helyzet, vagy veszélyesnek ítéljük meg a darazsak jelenlétét, érdemes szakembert hívni. A darázsirtás ára 25.000 forinttól a 150.000 forintig is terjedhet. Az árak meghatározója a kiszállási távolság, a fészek elhelyezkedése és a kezelendő terület, illetve felület nagysága, ugyanakkor a darázs fajtája nem árbefolyásoló tényező a szakemberek számára.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

darázs

darázsfészek

darázsirtás

darázscsípés

csípés

darázsirtás ára

veszélyes darazsak