Különös tojásokra bukkantak a hulladékátvevőben: most kiderült, mi kelt ki belőlük

HelloVidék   
  Megosztom
Különös tojásokra bukkantak a hulladékátvevőben: most kiderült, mi kelt ki belőlük

Ahogy arról a boon.hu korábban beszámolt, közel 90 tojásra figyelt fel egy úriember, aki ezeket valamilyen hüllő vagy sikló tojásának gondolta. Később kiderült, hogy igaza volt, siklótojások kerültek a hulladékátvevő területére régi bútorok és rongyok közé.


 


 

Lehoczky Krisztiánt, a Mályi Madármentő Állomás alapítója akkor elmondta, hogy ennyi tojást hirtelen egyetlen hüllő nem tud tojni, valószínűleg több kígyó választotta tojóhelyük a nyéki hulladékátvevő udvar. A hulladéklerakóban mindenképpen halálra lettek volna ítélve, így a Bükki Nemzeti Park szakembereivel közösen azt a döntést hozták, hogy elhozzák onnan a tojásokat és megpróbálják világra segíteni a vízisiklókat.

Azóta írták, a kis siklók is makk egészségesek. 84 lett a végeredmény, így a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrével szabadon engedték az összeset.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tojás

sikló

sikló tojás

mályi madármentő állomás

bükki nemzeti park igazgatóság