Nem csak csomagot hozhat a Mikulás: mutatjuk, hol számíthatunk havazásra

HelloVidék   
  Megosztom
Nem csak csomagot hozhat a Mikulás: mutatjuk, hol számíthatunk havazásra

Már szerdán és csütörtökön hidegebb légtömegek áramlanak fölénk, így ezeken a napokon is láthatunk a magasabban fekvő területeken hópelyheket, de kiterjedtebb csapadék és vele együtt helyenként havazás pénteken, éppen Mikulás napján érkezik majd - írta meg az Időkép.

Hóra, havas esőre legnagyobb eséllyel északkeleten, északon, elsősorban a hegyekben számíthatunk majd, de legfeljebb néhány centi friss hó hullhat. Máshol viszont hótaposó csizmák helyett csak az esernyőkre lesz szükség.

Szombaton helyenként még előfordulhat kisebb eső, havas eső, majd napközben a Dunántúlon egyre többfelé szakadozhat fel a felhőzet, süthet ki a nap.

Vasárnap aztán újabb csapadékhullám érkezése körvonalazódik, s lesz minden, mint a búcsúban: eső, havas eső, hó egyaránt jöhet majd. Északon és a hegyekben lehet szilárd a csapadék, ott 1-4 fok közötti maximumok várhatóak, míg délen akár 6-9 fokot is mérhetünk.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hóesés

havazás

eső

mikulás

időjárás