Használt lakás vásárlására, bővítésére és felújítására is jár majd a falusi CSOK

Pénzcentrum   
  Megosztom
Használt lakás vásárlására, bővítésére és felújítására is jár majd a falusi CSOK

A kormány a Magyar falu program keretében döntött a falusi családi otthonteremtési támogatás (CSOK) bevezetéséről - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Amin az is elhangzott, hogy nem lesz jövedelemhez kötve a kormány új gyermekvállalási hitele.

Gulyás Gergely közölte, a falusi csok az 5000 fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag (ahol a 2003. január 1-jei népességszámhoz képest nem éri el a 95 százalékot a mostani népesség.). Hozzátette: 2031 település érintett.

Elmondta, a falusi CSOK-ra az általános CSOK-szabályok vonatkoznak: új lakás építésekor, vásárlásakor a támogatás egy gyermek esetén 600 ezer, két gyermek esetén 2,6 millió, míg három gyermek esetén 10 millió forint.

Ezek a támogatási összegek a falusi CSOK esetében használt lakás vásárlására, bővítésére és felújítására is felhasználhatók lesznek. Közölte, az új konstrukció július 1-jével, legkésőbb szeptember 1-jével lépne életbe.

Nem lesz jövedelemhez kötve a kormány új gyermekvállalási hitele, így a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív nyilvántartásában szereplőkön kívül bárki felveheti, aki megfelel a kormány feltételeinek - jelentette be ma a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellóvidék

hitel

csok

falu

falusi_csok

hiteligénylés

támogatás

csok

orbán-hitel

otthonteremtés

falusi csok települések listája