Így profitálhatnak a magyar falvak a koronavírus-járványból: most a jövőjük a tét

A koronavírus-járvány meglévő folyamatokat, jelenségeket katalizált, gyorsított fel és hozott napvilágra vidéken. A Magyar Urbanisztikai Társaság online megtartott előadásán (amit itt lehet visszanézni) szó volt a vírus utáni időszak következményeiről, lehetőségeiről és veszélyeiről a vidék szempontjából, a témáról dr. Szabó Mátyás egyetemi oktató és Bérczi Szabolcs településtervező, a MUT falutagozatának vezetőségi tagja beszélgettek.

Ilyen állapotban érte a magyar vidéket a járvány

A falvakat a városokhoz képest eltérő helyzetben, fejlettségi fokon érte a koronavírus-járvány, ez azonban nem feltétlenül jelent negatívumot. Határozottan kedvezőbb helyzetben voltak, mint évtizedekkel ezelőtt, akár a rendszerváltás idején, akár a 2000-es évek közepén. Megtalálták, mik a lehetőségeik, és reálisan látták ezeket. Alapvetően egy jó faluállományról van szó, amin belül nyilván minden település a saját nehézségeivel küzdött, mondta el Bérczi Szabolcs. A statisztikák azt mutatják, hogy az egy főre jutó kórházi ágyak, szolgáltatások, az infrastrukturális ellátottság, közigazgatási, oktatási kompetenciák más dimenzióban mozognak, mint a városok esetében, ez alól a városközeli, agglomerálódó települések képeznek kivételt. Emellett

szinte településről településre változott, hogyan kezelték a helyzetet: mennyire vették komolyan, milyen kommunikációt folytattak a helyiek az odalátogatókkal kapcsolatban.

Nemcsak a reakcióidő, hanem a hozzáállás is teljesen eltérő volt a városokéhoz képest. Ennek valószínűleg az az alapja, hogy a helyi önkormányzás, a döntéshozatali rétegek jóval közelebb vannak a lakossághoz, mint a nagyvárosban, térben, időben és kapcsolatrendszer alapján egyaránt. Hatékonyabban, gyorsabban tudják felmérni a lakossági elvárásokat és reagálni rájuk Szabó Mátyás szerint.

Nincs két egyforma település, még ha egymás szomszédjában is vannak, mutatott rá Bérczi Szabolcs. Amit azonban egységesen ki lehet jelenteni, az az, hogy nagyon fegyelmezettek voltak a falvak, annak ellenére, hogy jóval kisebb volt a betegségnek való kitettségük (főleg a nagyobb városoktól távolabb esőknek). Épp azért is vették nagyon komolyan az intézkedéseket, mert zárt közösségek. Sok mindenben nincs városi szintű ellátottságuk, de amint beállt a rend, bizonyos tekintetben lépéselőnyre tettek szert a városokkal szemben, kompenzálták az infrastrukturális hátrányaikat. Ezzel együtt a perifériákon, a halmozottan hátrányos helyiségek esetében ez nem igazán volt így. Kiemelt szerep hárult a közösségekre, és jól is vizsgáztak ebben a helyzetben.

Tény, hogy a magyar falvak nagy része demográfiailag jóval elöregedettebb, mint a városok lakossága, elszigetelt, de idős közösségekből áll. Ám éppen azért, mert kisebb a közösség és más a népsűrűség, sokkal nagyobb figyelmet kaphatott az egyén, az ember. Át tudták venni az állami felelősségvállalás egy részét, amiben a falugondnokoknak, tanyagondnokoknak is jelentős szerepe volt.

Mindenkire hatott

Az egész lakosságra igaz, hogy a koronavírus miatti intézkedések révén a távolságtartás nőtt, a fizikai mobilitás pedig csökkent – ez mindannyiunkat közvetlenül érintett. A fizikai mobilitás csökkenésében azonban hatalmas a különbség falu és város között. A falvakban alapvetően kisebb a szellemi foglalkoztatottak aránya, ennek megfelelően kevesebben vannak, akik távmunkában meg tudták oldani a feladataikat. Markáns különbséget eredményezett, hogy a falvak lakosságát nagyobb mértékben érintette a home office lehetőségének hiánya. Ha anyagi lehetőségeik nem engedték, tömegközlekedéssel kellett mozogniuk, esetleg külső segítséggel. A kontaktusok lecsökkentek, hiszen ha mozogtak is, annak célja többnyire kizárólag a munkahely volt, vagy alapvető létszükséglet, például boltba járás vagy vásárlás a patikában.

A falusi munkavállaló egy ilyen helyzetben kitettebb, mert kevesebb az anyagi tartaléka, önellátásra viszont sokkal alkalmasabb, mint a városi lakosság.

Azokon a helyeken, ahol a munkanélküliség a koronavírus előtti időszakban nem okozott kiemelt problémát, vagy a magyar átlagnak megfelelően 3-10% közötti volt, a járvány nem okozott munkaerőpiaci katasztrófát. Az embereknek szűkebbre kellett húzniuk a nadrágszíjat, vagy olyan feladatokat elvállalni, ami nem álmaik munkája volt, de a városiak vagy az agglomerációban lakók nagyobb nehézségekkel küzdöttek, ugyanis ott sokkal nagyobb tömegben voltak jelen azok, akik frissen váltak munkanélkülivé, vagy csökkentették a munkaidejüket, fizetésüket. A falvakban kicsit nagyobb a mozgástér, még ha a munka minősége nem is mindig az a szint, amit az emberek kívánnának maguknak, jegyezte meg Bérczi Szabolcs. A periférián lévő, 60-70%-os munkanélküliséget jegyző falvak sajnos ebből a szempontból is kivételt jelentettek: totális volt a csőd, mert bezárt az egyetlen környékbeli foglalkoztató, emellett az önkormányzatoknak is meg kellett nyirbálniuk a költségvetést, ami szintén nagy pofont jelentett.

A járvány hatásai között említették, hogy vidéken több helyen is komoly idegenellenesség alakult ki, például húsvét környékén a Balaton-parti településeknél. A helyiek attól féltek, hogy „majd jönnek a fővárosiak és odaviszik a vírust”. Ebben a helyzetben és a feloldásban nagyon komoly közvetítő szerep jutott a településvezetésnek, intézményvezetőknek, üzletvezetőknek, mindenki türelmét és empátiáját próbára téve.

Amiből profitálni lehet – de hogyan?

Szabó Mátyás személyes tapasztalata szerint tömegek számára értékelődött most fel a zöldfelület, a kert, ilyen értelemben lehet, hogy a vidék is felértékelődik. De vajon mennyire lesz tartós ez a fajta relokalizáció, a globális léptékből való kiszállás? Felértékelődik-e a helyi termék szerepe, a vidéki életforma? Nem kizárt, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon (és Európában is) urbanizálódó társadalomról beszélünk, hívta fel a figyelmet Bérczi Szabolcs. Kompetenciák, teljes mesterségek tűntek el generációk alatt a falvakból.

Ahhoz egy koronavírus-helyzet önmagában kevés, hogy például a falusi lakosság akár csak 10%-a is nagy haszonállatot kezdjen el tenyészetni.

Ráadásul aki városból költözik falura, nem biztos, hogy akár egy generáció alatt is képes lesz a falun élők életformájának követésére – ehhez korábbi, berögzült szokásokat, elvásárokat kell feladni, amire a városi társadalom (a nagyon elhivatottak kivételével) máról holnapra alkalmatlan. Felértékelődés ugyanakkor mégiscsak megfigyelhető: ezt jól mutatja, hogy a januárihoz-februárihoz képest megtöbbszöröződött azoknak a városiaknak a száma, akik parcellázott telkek, konyhai kiskertek után érdeklődtek a vidéki polgármestereknél.

A rövid ellátási láncok, a termelőtől való vásárlás általánossá válása színtisztán gazdasági szempontból szintén inkább a városi emberek álma, mintsem a vidéki falvak valósága

a szakértő szerint. Az urbanizálódott társadalomban a vidéki embereknek is megvan az igénye arra, hogy szélessávú internetet használjanak, kikapcsolódjanak, szórakozzanak, és olyan „városiasabb” időtöltésnek hódoljanak, ami sok esetben összeegyeztethetetlen a hagyományos, embert próbáló falusi napirenddel. Ezzel együtt a helyi termékek most már jóval nagyobb nyilvánosságot kapnak, akár a sajtóban is, az elmúlt hónapokban kifejezetten releváns lehetőségként jelentek meg. Az ellátási lánc pedig már nemcsak a környező, 10 kilométeres körzetben élő embereket képes kiszolgálni, de az internet és a motorizáltság révén azokhoz a városi lakókhoz is eljut, akik egyébként a globális termékeket fogyasztják. Ahhoz azonban, hogy ez tartósan velünk maradjon, alapvetően az emberek kitartása kell.

A belföldi turizmus felfutása mint lehetőség szintén érinti a magyar falvak életét, működését, jövőjét. Az utazási korlátozások miatt most kifejezetten nagyot lendült a belföldi szállásfoglalások száma, rövidtávon legalábbis mindenképp ez a tendencia látszik. De vajon hosszútávon is képesek lesznek-e megtartani a megnövekedett érdeklődést? Az is kérdés, mennyire tudják majd mindezt kihasználni – ehhez valószínűleg tartalék vagy indulótőke kellene, és az, hogy olyan értékeket tudjanak mutatni a turistáknak, ami miatt máskor is eljönnek.

A turizmus működőképességéhez elengedhetetlen a minőségbiztosítás, mind szállás, mind gasztronómia, látnivalók, programok szintjén. Ahhoz képest, hogy idén mekkora lesz az érdeklődés, sok magyar falu nem tart ezen a minőségi szinten.

A globális utazási trendek valószínűleg jó ideig nem térnek vissza a korábban megszokotthoz, és ez vélhetően a magyar utazási kedvet is befolyásolja majd. Ha minden falu képes azt csinálni, amiben erős, képes akár lokális, akár tájegységi értékeket közvetíteni, akkor a turizmusa működőképes lehet a későbbiekben is, vélte Bérczi Szabolcs. Azoknak a falvaknak, amiknek nincs kiugró turisztikai látványossága, nem jó ötlet színtisztán a turizmusból megélni, viszont a turisztikai lehetőségeik adottak azon keresztül, ha saját magukat adják. Ha értéket, élményeket tudnak közvetíteni – márpedig minden falu tud ilyet –, azzal kiugrási lehetőséget kovácsolhatnak, anélkül, hogy a klasszikus turisztikai desztináció álmát kellene hajszolniuk.

A falusi vendéglátás mint szókapcsolat sem véletlen: egy falusi településen nem lehet „csak úgy” kapni valamit, anélkül, hogy ne érezné az ember mögötte az odaadást, és azt, hogy mennyire szívesen adják.

Ez már önmagában hívószó. Ha van ilyen élménye az embernek, vissza fog menni, de legalábbis jó szívvel ajánlja majd a helyet. Minden faluban megvan a lehetőség, és ha tudják, felismerik, akkor sikereket érhetnek el – ez persze függ a vezetők ügyességétől is.

Címlapkép: Getty Images