Őrület: ilyen luxusnövényeket vesznek otthonra most a jómódú magyarok

HelloVidék   
  Megosztom
Őrület: ilyen luxusnövényeket vesznek otthonra most a jómódú magyarok

Az ősz meleg, harmonikus színei remekül díszítik az otthonunkat, és a hűvösebb napokon is jólesik végignézni a növényeinken, akár a szobában, akár a balkonon helyeztük el őket. Utánajártunk, miből vásárolnak szeptemberben a legtöbbet, és szakértőt kérdeztünk, mit ajánl, amivel feldobhatjuk a lakásunkat, és most különösen menő. A skála két végpontján a pár száz forintos szobanövények és a több tízezres orchidea áll.

Tavaly, a koronavírus-járvány kirobbanásakor megfigyelhető volt a kertészetekben, virágboltokban a megnövekedett forgalom, mindenki kerti növényeket és szobanövényeket vásárolt. Idén valamennyire kiegyenlítődött a piac, de továbbra is nagy a kereslet a különböző növények iránt. Március óta másfélszer annyi kerti és mezőgazdasági termék talál gazdára folyamatosan, mint tavaly ilyenkor és a koronavírus-járvány kezdetekor, ahogy arról korábban is írtunk, de még a járvány előtti évnél is mintegy 30 százalékkal nőtt ezek forgalma 2021-ben.

Bár a kertészetek és virágkereskedések nyitva tartanak, a járványhelyzetben sokan elkerülik a sokszor zsúfolt helyszíneket, és interneten szerzik be a kertben és balkonon szükséges termékeket, ami a kisebb virágkereskedéseknek nem igazán kedveznek. Megkérdeztünk egy átlagos forgalmú virágbolt vezetőjét, és az Oázis kertészeti áruház egyik munkatársát, hogyan alakul szeptemberben a lakásdekorációs kedv a szoba- és balkonnövények tekintetében, mit vásárolnak főleg, valamint mi számít igazán trendinek most ősszel.

A barnás, vöröses színek szezonja jött el

Az ősz színei a rőt, barnásvörös, rozsdabarna, sárga, ami a virágboltok kínálatában is visszaköszön. Már most lehet kapni dísztököket, ezek nagyon szépen variálhatóak egymással, és melegséget csempésznek a lakásba a hűvösebb idő beköszöntével is. Nálunk a dekorációs trendeket a hollandok és a németek diktálják, előbbi helyről a vágott virágok zöme érkezik. De általánosságban elmondható, hogy mi kicsit hagyományszeretőbbek vagyunk, és nem annyira trendkövetők, a megszokott színvilághoz és technikákhoz, bevett virágokhoz és növényekhez inkább ragaszkodunk, mint tőlünk nyugatabbra.

Mi is minden évben igyekszünk a vásárlók elvárásaihoz és a trendekhez igazítani a kínálatunkat, de mi konkrétan eléggé megéreztük a járvány okozta kiesést, és a vevőkörünk is csökkent, ami nem is csoda, hisz elmaradtak a ballagások, szalagtűzők, iskolai, óvodai ünnepségek. Most kezdünk magunkra találni. Úgy tapasztaljuk, idén nem költenek annyit dekorációs célokra az emberek, mint 2019-ben ilyenkor, valahogy spórolósabbak lettek ebben, nálunk legalábbis ez látszik az eladásainkban. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy rengetegen rákaptak a webáruházakra, és a hagyományos szobanövényeket, dekorációs elemeket inkább ott szerzik be az emberek, mi a legtöbbet vágott virágból, csokrokból adunk el, azt is a jelesebb női névnapokhoz kötődően, a hölgyek névnapra nem szoktak virágcsokrot ajándékozni a hölgyeknek

- kezdi a debrecen-józsai, Deák Ferenc utcai virágbolt üzletvezetője, Nagy Judit.

Ami a dekorációt illeti, a tűzdelt dísztökök, az ajtókopogtatók, de az őszi, asztali koszorúk is keresettek. Ezeknél az ősz termései és színei dominálnak: falevelek, makkok, esetenként selyemvirágok.

Orchidea, az örök favorit

Az orchideaféléknek nagy a fényigénye, tegyük nem huzatos, de napos helyre, a nagyobb fajtákat pedig nem is kell öntözni, elég vizet spriccelni rá, vagy hetente egy-két jégkockát tenni a talajára, hogy ne érje a gyökereket

- figyelmeztet a szakember.

Mindemellett érthető, ha valaki elcsábul iránta, hisz rendkívül dekoratív szobanövény, hosszú szárakkal, több gyönyörű színű virággal rendelkezik, sárga, fehér, rózsaszín, lila, zöldes színű változatokban és számtalan virágformában pompázik, tönn tízezer forintba is kerülhet egy nagyobb. Bár nem olcsó, ha igazán szép növényt ajándékoznának, a legtöbben mégis ezt a cserepes virágot viszik ajándékba névnapokra, most például hamarosan Mária nap alkalmából rohamozzák majd meg a virágboltokat, meséli a tulajdonos.

Ilyenkor ültessünk árvácskát

Színekben legalább egy év csúszásunk van mindig a nyugati divatok tekintetében, ami ott lecseng, az itthon épp menő lesz, a karácsonyi dekorációs és színvilágban érhető ez leginkább tetten Nagy Judit szerint.

A vágott virágok közül ilyenkor, ősszel is a rózsák a legkeresettebbek, a cserepes virágok közül pedig az orchideafélék, amelyekből vannak 4000 Ft-tól 22000 ft-ig mindenfélék, hatalmas a forma- és színválaszték. A legtöbben a lepkeorchideát keresik, az a leghálásabb. Aminek viszont most jön el a szezonja, szeptember közepén, vége felé, az az árvácska. Rengetegen keresik, és nagyon olcsó, 200 Ft körül van tövenként, és amellett, hogy színpompás virág, balkonokra, teraszokra kiválóan ültethető, a telet is átvészeli. Ha valaki kiülteti a kertbe most, mikor hűvösebb van, tavasszal csodás virágmező fogadja majd

- ecseteli Judit.

Az Oázis Kertészet munkatársa megerősít abban, hogy az árvácskának most jön el az ideje, és viszik is a vevők. Az enyhe fagyot is jól bírja, tavasszal, mikor a föld kiolvad, virágozni fog. A kertészetben már készülnek a rohamra, hisz eddigi tapasztalataik alapján arra számítanak, hogy miután lecsengett az iskolakezdés, az emberek megrohamozzák a kertészeteket, és bevásárolnak kerti- és szobanövényekből egyaránt.

Várjuk az őszi szezon fellendülését, hisz kertépítés szempontjából ilyenkor, szeptember közepétől kezd beindulni a vásárlás

- mondta el a HelloVidéknek Antal Erika.

Őszi növények kis csavarral

Az árvácskák mellett a krizantém, a díszpaprikák, az erikák, a díszkáposzták és a dísztökök mennek nagyon most ősszel, ezeknek az átlagára 1200 Ft körül mozog, mérettől függően.Idén nagyon hamar elkezdték az emberek "átősziesíteni" a balkonládát, azt vettük észre, mivel hamarabb tönkrementek az egynyári növényeik.

A balkonládákban nagyon jól mutatnak a díszpaprikák, a dísztökökből nagyon sokféle van, jól kombinálhatóak egymással, hisz a szinte feketének látszó méregzöldtől kezdve egészen a csíkos-narancssárgáig terjed a skála. Divatos még a krizantém, rettentő sok színben pompázik, fehér, vörös, sárga, de van nálunk háromszínű is: narancs, erősebb narancs, ciklámenes, lila, ezek fehérrel kombinálva

- ecsetelte a szakember.

Különlegességként ajánlja az ezüstfejet, ami nagyon jól mutat a balkonon, de akár a kertbe kiültetve is. Ami igazán egyedivé teszi, az az, hogy ha megfagy, akkor is úgy néz ki, mintha élne. Hamvas-ezüstös marad a növény, nem barnul be, a fagyott levendulához hasonlítható. A 12 cm-es cserép mindössze 990 Ft-ért kapható náluk. Aki pedig azt szereti, ha egész ősszel és télen zöldell valami az otthonában, annak a téltűrő, törpe örökzöldeket, és a kisebb méretű fűféléket ajánlja dekorációként.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

dekoráció

ősz

virágbolt

kertészet

áruház

oázis

orchidea

árvácska