Figyelmeztetnek a szakemberek: a fűtési szezonnak vége, de a veszély még nem múlt el

HelloVidék   
  Megosztom
Figyelmeztetnek a szakemberek: a fűtési szezonnak vége, de a veszély még nem múlt el

A fűtési szezonnak vége, de ez nem azt jelenti, hogy a szén-monoxid veszélye is megszűnt volna. Nemcsak a fűtés miatt, hanem a nyílt égésterű vízmelegítők működésekor is keletkezhet szén-monoxid, márpedig meleg vizet egész évben használunk. A szén-monoxid veszélye tehát egész évben fenyeget.

Még május közepe sincs, mégis már ötven szén-monoxiddal kapcsolatos esethez riasztották a hónapban a tűzoltókat. Csak csütörtökön kilenc eset történt. Budapesten, Sopronban és Zalaegerszegen is két-két helyen, de Keszthelyen, Salgótarjánban, Vácott is be kellett avatkozniuk a mérgező gáz miatt a tűzoltóknak.

Sokan lecserélték a régi fa nyílászárókat és jól szigetelő műanyag ablakokat, ajtókat szereltek be. Gyakori, hogy átépítésnél megszüntetik a konyhai, fürdőszobai szellőzőnyílásokat, szellőzőrácsokat. Ha jól szigetelnek az ajtók és ablakok, nincsenek légbevezetők, a nyílt lánggal működő vízmelegítő működés közben elhasználja a szoba levegőjét. Ha nincs szellőzés, szén-monoxid fejlődik. Ez a gáz pillanatok alatt létrejön, és már nagyon kis koncentrációban is halálos lehet, évente tíz-tizenöt áldozatot szed.

A megelőzés érdekében az új ablakokba szereltessünk légbevezetőt, nem elegendő, ha néha kiszellőztetünk. A legbiztosabb megoldást az állandó és automatikus légbevezetés jelenti. A nyílt lánggal működő vízmelegítőt évente egyszer ellenőriztessük szakemberrel. Átalakításnál ne szüntessük meg a fürdőszobai szellőzőnyílásokat. Ha bármilyen épületgépészeti berendezésünk nyílt lánggal működik, vegyünk otthonra egy szén-monoxid-érzékelőt. A katasztrófavédelem weboldalán elérhető az érzékelők pozitív és negatív listája.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fűtési szezon

szén-monoxid

mérgezés

fűtés

vízmelegítő

katasztrofavédelem