Rengetegen pályáznak a kedvezményes tűzifára: a rászorulókat az erdőgazdaságok előre sorolják

HelloVidék   
  Megosztom
Rengetegen pályáznak a kedvezményes tűzifára: a rászorulókat az erdőgazdaságok előre sorolják

A Tűzifaprogram iránt hatalmas az érdeklődés, amely egyes térségekben akár a korábbi évek igényeinek többszörösét jelenti, ezért növelték a termelési kapacitást, valamint átcsoportosítanak az állami erdőgazdaságok a lakossági igények kielégítése érdekében – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.


 

A miniszter szerint a növekedést jól jelzi, hogy míg 2022-ben szeptember végéig az állami erdőgazdaságok 500 ezer m3 vastag fát értékesítettek, addig a szeptember 19-én indult Tűzifaprogram keretében 3 hét alatt jelentkezett ugyanekkora mértékű lakossági igény.

A kezdeményezés indulásakor 59.000 m3 volt a legnagyobb és 3000 m3 a legalacsonyabb napi igény. Idén októberig már 125 ezer m3-el több tűzifát értékesítettek az állami erdőgazdaságok mint tavaly

– tette hozzá.

Kifejtette, mivel több erdőgazdaságnál a helyi termelési kapacitást meghaladó igény keletkezett, folyamatosak az országon belüli átcsoportosítások. Így jut 23 500 köbméter faanyag a főváros térségébe valamint az alföldi régiókba az első ütemben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az igénylők többsége már rendelkezik erre a télre tüzelővel és már a következő vagy az azt követő évre vásárol. Van olyan erdőgazdaság, ahol ez az arány meghaladja a 80 százalékot.

Az erdőgazdaságok továbbra is biztosítják a rőzsegyűjtés lehetőségét, ami a rászoruló családoknak jelenthet segítséget – emelte ki a miniszter. Hozzátette, a Tűzifaprogram keretében garantáltan a hatósági áron juthat tüzelőhöz a lakosság. Az állami erdőgazdaságok a lakosság kiszolgálása mellett az energetikai szektornak, az erőművek számára is biztosítják a távfűtéshez szükséges tűzifát.

Az állami erdőgazdaságok kérik a vásárlókat, hogy a rendelés előtt győződjenek meg arról, hogy mekkora mennyiséget jelent a 10 m3 hengeres faalapanyag, valamint, hogy van-e alkalmas berendezésük és tároló helyük a fogadására. A folyamatos és zökkenőmentes kiszolgálás érdekében pedig fontos, hogy az értesítés után átvegyék és elszállítsák a tűzifát. Gondolják át továbbá, hogy valóban részt akarnak-e venni a programban, hogy a számos lakossági megrendelés lemondás elkerülhető legyen. Az állami erdőgazdaságok folyamatosan szolgálják ki a lakossági igényeket.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

tűzifaprogram

agrárminiszter

agrárminisztérium

nagy istván

tűzifa

rászorulók