Friss kutatás: ezek a növények hatástalanítani tudják a levegőben lévő mérgeket
Új szemmel nézhetünk ezentúl a szobanövényekre: túl azon, hogy dekoratívak, egy új tanulmány szerint az egészségünkre is jó hatással lehetnek, ugyanis kiszűrhetik a levegőből a mérgező vegyi anyagokat – akár már néhány óra alatt megtisztíthatják egy helyiség levegőjét a rákot kiváltó toxinoktól, azaz méreganyagoktól.
A Sydney-i Műszaki Egyetem által publikált kutatás kifejti: a különféle szobanövények mixe hatékonyan távolította el a vizsgálat során a kártékony, esetenként rákkeltő szennyező anyagokat. Konkrétan, mint kiderült, a növények mindössze nyolc óra alatt tudják eltávolítani a legmérgezőbb vegyületek 97 százalékát, írja a hvg.hu.
Mindez különösen jó hír lehet az olyan helyeken élők esetében, ahol a település vagy városrész levegője különösen rossz – akár a város forgalma, akár valami más váltja ki azt.
Mint a BGR írja, hasonló megállapításokra korábbi kutatások is jutottak már, sőt, hoztak már létre génmódosított szobanövényeket is, hogy hatékonyabban tudják tisztítani a levegőt.
További érdekesség a friss tanulmányból, hogy a növények képesek alkalmazkodni a méreganyagok magasabb koncentrációjához, és végül hatékonyabban és gyorsabban tudják tisztítani a levegőt.
Érdemes lehet tehát minél több növényt elhelyezni az otthonunk különböző pontjain – amellett, hogy feldobják a helyiségek hangulatát, még a jobb levegőminőséghez is hozzájárulhatnak.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)