A közös összefogás meghozta a sikert: ilyen lett a kübekházi bölcsőde

HelloVidék   
  Megosztom
A közös összefogás meghozta a sikert: ilyen lett a kübekházi bölcsőde

Szeptemberben adták át Kübekháza új bölcsődéjét, ami nem jöhetett volna létre a helyiek összefogása nélkül, a kormányzati támogatás ugyanis csak az épületre volt elég.

A Szegedtől 18 kilométerre lévő, 1400 fős, román határ melletti Kübekháza első bölcsődéje szeptemberben készült el, építésébe önkéntesek és a falu közmunkásai is beszálltak, mivel a pályázati pénz nem volt elég - számolt be róla a Telex.

Gyakorlatilag minden olyan önkormányzat forráshiányos, amely intézményt tart fönn

– mondja Molnár Róbert, a falu független polgármestere.

Szerinte a pénzbőség amúgy is csak elkényelmesíti az embert, mivel „pénzből mindenki tud bármit csinálni, de az az igazán kreatív dolog, amit akkor is megcsinálnak, amikor nincs pénz”.A bölcsőde története hat évre nyúlik vissza. 2017-ben adott be az önkormányzat egy pályázatot az építésére, akkor a megigényelt 60 millió forint elég is lett volna a kivitelezéshez, mint mondja két évig nem történt az elbírálás ügyében semmi, és közben elszabadult az infláció.

Hiába nyerték meg az összeget, később már nem fedezte volna a költségeket, így letettek a bölcsődeépítésről, és kénytelenek voltak visszaadni a 60 milliót is az államnak. 2020-ban egy Top Plus pályázaton már 150 millió forintért mentek, akkor már ennyibe került volna egy bölcsőde. Majd jött a Covid, elszálltak az árak. Ezért egy 20 milliós kiegészítő támogatást is kértek, aminek révén az épület végül elkészült, de nem volt használható.

A közmunkásokkal együtt tizenöt–húsz ember dolgozott érte naponta, a takarítás, berendezés, a bútorok összerakása és a gyepszőnyegezés mind az ő feladatuk volt.

Az intézményben három ember jut tizenkét gyerekre. Közülük is csak egynek van ideje a kicsikkel foglalkozni, mert valakinek takarítania is kell, az épület pedig hatalmas, emelete is van, ahol nagyrészt a bölcsőde mellett lévő óvodából hiányzó helyiségeket pótolják. Persze ott van még a mosogatás, az étkezés előkészítése és a kert karbantartása, amiről szintén gondoskodni kell.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

otthon

bölcsöde

kübekháza

összefogás