Döbbenet mennyi pénzt kapott a vidéki egyetem: erre fordították az összeget

HelloVidék   
  Megosztom
Döbbenet mennyi pénzt kapott a vidéki egyetem: erre fordították az összeget

Európai Uniós támogatásból valósult meg a Széchenyi István Egyetem 17 létesítményének rekonstrukciója. Ennek részeként készült el az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Deák téri épületének energiahatékonysági felújítása is.

A fejlesztések során korábban olyan létesítmények újultak meg Győrben, mint az igazgatási épület, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar központja, a kampusz melletti postaépület, a Hotel Famulus vagy a Bridge Oktatói és Hallgatói Klub, Mosonmagyaróváron pedig a Lucsony utcai C épület, a tankonyha és a várkapitány-épület.

Az 1920-ban épült, mintegy 1500 négyzetméter alapterületű Deák téri létesítményben az Élelmiszertudományi Tanszék egy része működik, de helyet ad a Mosonmagyaróvári Járási Hivatalnak, valamint a Nemzeti Adó- és Vámigazgatóság helyi ügyfélszolgálatának is.

A 220,9 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból elkészült fejlesztés során többek között a homlokzat és a födém szigetelése, a nyílászárók cseréje, az épületgépészeti rendszer korszerűsítése, valamint a beázási problémák megoldása történt meg.

Egyetemünk stratégiai célkitűzése a fenntarthatósághoz való hatékony hozzájárulás. Karunk is ezt szolgálja az év minden egyes napján, hiszen képzéseinkben kiemelt figyelmet kap a precíziós gazdálkodás, a klímaváltozás hatásainak csökkentése, az egészséges élelmiszer-ellátás vagy éppen a vízgazdálkodás kihívásainak való megfelelés

– fogalmazott a december 8-i ünnepélyes átadón Hanczné dr. Lakatos Erika, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar innovációs dékánhelyettese.

Hozzátette, az egyetem a beruházásai során is az egyik leghangsúlyosabb szempontként kezeli a fenntarthatóságot, amit a Deák téri mellett számos más fejlesztés is jól példáz.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

otthon

felújítás

egyetem

mosonmagyaróvár