Több millió forintot kapott ez a város: erre ment a pénz

HelloVidék   
  Megosztom
Több millió forintot kapott ez a város: erre ment a pénz

Megújult a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely, a Petőfi 200 emlékév keretében indult Magyar Géniusz Program a magyar muzeológia új fejezetét nyitotta meg az állami támogatással.

A több millió forintos támogatásból nem csak a fizikai infrastruktúra újult meg: a múzeumpedagógiai programok és a kiadványok révén a helyszín a jövő nemzedéke számára is közelebb hozza a magyar történelem mérföldköveit - írja a FEOL.

A program célja nemcsak a kulturális örökségünk megőrzése, hanem annak innovatív és interaktív módon való bemutatása is

– mondta a lapnak Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója.

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum ennek keretében valósította meg a Nemzeti Emlékhely fejlesztéseit. Pokrovenszki Krisztián szerint az intézménynek fontos célja volt a pályázattal a régóta fennálló problémák orvoslása és a kiállítóhely ikonikus műemléképületének, és a benne található műalkotásoknak a megmentése. Ennek eredményeképpen újra régi pompájában csodálhatják meg a látogatók Aba-Novák Vilmos seccóját, mely a Szent Istvánhoz kapcsolódó eseményeket és jelképeket ábrázol.

Ez a felújítás lehetőséget adott arra, hogy a történelmi jelentőségű műemléket újra a közönség elé tárjuk

– tette hozzá a főigazgató.

A pályázat révén nemcsak a műemlék és a műalkotások újultak meg, hanem az elektromos hálózat is korszerűsödött. Ezen felül egy komplex múzeumpedagógiai program is életre kelt, amely célja, hogy a fiatalabb korosztály számára is életszerűbbé tegye a helyszín történetét. Egy kiadvány is készült, ami segít a látogatóknak részletesen beazonosítani a romterület építészeti elemeit.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

otthon

felújítás

székesfehérvár

petőfi 200 emlékév