Idén negyedjére is feltűnt Magyarországon a sarki fény: itt láthattuk a csodás égi jelenséget
A napkitörések nem csillapodtak, így újabb nagyenergiájú részecskefelhő érte el a Földet hétfő hajnalban. Továbbra is igen aktív a Nap felszíne, ezt bizonyította az elmúlt hetekben, hónapokban is – számolt be róla az Időkép.
Még mindig nem nyugszik központi csillagunk, így ennek hatására az elmúlt 24 órában két X-osztályú napkitörés is történt - közölte vasárnap az előrejelzéseket a SpaceWeatherLive.com. Ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy a nagyenergiájú részecskefelhő hétfőn, azaz május 6-án hajnalban érte el a Földet.
Az ilyen jelenségek hatására a magasabb szélességeken látványos sarki fény alakulhat ki, mely akár hazánk égboltján is felderenghet, ugyanis az előrejelzések szerint a közepes szélességi körökön is elérheti a Kp-index értéke az 5-ös erősséget.
A napkelte előtti órákban idén már negyedik alkalommal pillanthattuk meg hazánk egén a sarki fényt.
A felhőzet szempontjából sokfelé szerencsés volt a helyzet: az ország nagy része fölött kevés volt a felhő az égen a mai napkeltét megelőző pár órában, azonban elsősorban északnyugaton és északon volt felhősebb lehet az ég.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)