Borzalmas számokra derült fény: nem vigyáznak a magyarok, rengetegen halnak bele ebbe

HelloVidék   
  Megosztom
Borzalmas számokra derült fény: nem vigyáznak a magyarok, rengetegen halnak bele ebbe

2024 első félévében 3305 lakóépület gyulladt ki, 128-cal, vagyis 4 százalékkal kevesebb, mint 2023 első hat hónapjában. Ebben az időszakban 39 ezer négyzetméternyi épített terület égett le. Az első félévben kigyulladt lakóépületekben 47 ember vesztette életét, 7-tel többen, mint a tavalyi év első félévében. Ezekben a tüzekben 285-en sérültek meg, hárommal kevesebben, mint tavaly ilyenkor - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.


.

Az év első hat hónapjában keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 2208 órára és 6465 tűzoltójárműre volt szükség. 308 otthon vált tűz miatt lakhatatlanná, 921 embernek kellett átmenetileg máshova költöznie. A leghosszabb beavatkozás január 21-én volt Álmosdon, ahol egy ember életét vesztette. A családi ház oltása az utómunkálatokkal együtt nyolc órát vett igénybe.

A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 172 lakástűz kapcsán indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, sütés-főzés, avar- vagy szemétégetés miatt csaptak fel a lángok. 96 otthonban szándékos gyújtogatás miatt keletkezett tűz.

Alig használnak az emberek füstérzékelőt

A 3305 tűzzel érintett otthon közül csak 10-ben volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek. Ekkor még van idő cselekedni, a tüzet annak kezdeti stádiumában eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.

Szén-monoxid miatt 2024 első felében 593-szor riasztották a tűzoltókat, 40-el többször, mint egy évvel korábban. 84 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 6 emberen már nem lehetett segíteni. Szén-monoxid akkor keletkezik, amikor zárt térben nyílt láng ég és a tűz környezetében nem megfelelő a levegő-utánpótlás.

A nagy kánikulában előfordulhat, hogy a kintinél hűvösebb levegő beszorul a kéménybe, és a vízmelegítés során keletkező füstgáz nem tudja azt kilökni, emiatt visszaáramlik a lakótérbe és szén-monoxid jön létre. A júniusi hőségriasztás négy napjában 24-szer riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

katasztrofavédelem

otthon

lakástűz

szén-monoxid

haláleset