Megszólalt a balatoni életmentő rendőrnő: a vízben csípte meg valami az elájult férfit

HelloVidék   
  Megosztom
Megszólalt a balatoni életmentő rendőrnő: a vízben csípte meg valami az elájult férfit

Nyáron a Balaton partján is megerősített járőrszolgálatot lát el a rendőrség, így segítve a felfrissülni vágyókat. Ilyen feladatot végzett Horváth Renáta főtörzsőrmester és Hoffer Albert Károly törzsőrmester, a Készenléti Rendőrség (KR) két egyenruhása, amikor odalépett hozzájuk egy férfi azzal, hogy egy üzletet keres, majd minden további nélkül összeesett – számolt be róla a police.hu.

A keszthelyi strandon, a pavilonoknál teljesítettünk gyalogos járőrszolgálatot, amikor megszólított minket egy 50-60 éves férfi, aki a dohányboltot kereste. Először úgy tűnt, semmi baja nincs, majd megtámaszkodott, és jelezte, a vízben megcsípte valami, de nem allergiás. Ez volt az utolsó összefüggő mondat, amit hallottunk tőle, mivel közvetlenül azután, hogy leültettük egy padra, elájult.

– idézi fel az emlékezetes esetet Horváth főtörzsőrmester, aki 2002 óta szolgál rendőrként, és egy éve a KR nagykanizsai bevetési osztályán járőr.

A két rendőr nem tétovázott: míg Hoffer törzsőrmester rádión kért mentőt, Horváth főtörzsőrmester az eszméletlen férfi fejét tartotta és figyelte az életjeleit, ahogy az egészségügyi képzésen is tanították. Hamarosan hallották, úton a segítség, ráadásul egy járókelő is megállt, hogy felajánlja a szolgálatait.

Sajnos ebben a helyzetben sokkal többet nem tehettünk, mint hogy vártunk és figyeltünk, hiszen nem tudtuk, milyen csípést szenvedett el az áldozat

– mondta el Horváth Renáta. Ez volt az első közös szolgálatuk Hoffer Albert Károllyal.

Bár másik alosztályon szolgálunk, bármikor szívesen megyek vele újra szolgálatba, hiszen azonnal megvolt a szükséges összhang, tudom, hogy bármikor számíthatok a segítségére. Ez igaz a KR-en dolgozó többi kollégámra is, tényleg csapatként dolgozunk az állampolgárok biztonságáért. Az útlevélkezelői szolgálat nagyon más világ, mint a közterületi járőrök munkája, a határon mi kis, zárt buborékban dolgozunk, ahol mindenki tudja a napi feladatokat egy összeszokott csapat tagjaként. Az utcán ezzel szemben tényleg bármi megtörténhet, ezért is fontos, hogy bízzunk a kollégákban és a saját tudásunkban. Az eset után én is úgy döntöttem, felfrissítem az elsősegélynyújtó tudásomat, ki tudja, mikor lesz rá szükség legközelebb.

– hangsúlyozta a főtörzsőrmester, aki szolgálati ideje egy részét a határon tölti.

Az életmentő járőrpár csak a mentősöktől tudta meg, hogy a férfi, akit azonnal kórházba szállítottak, és aki maga sem tudott arról, a rejtélyes csípés allergiás reakciót válthat ki nála, gyors és szakszerű intézkedésüknek köszönheti az életét.

Nagyon jólesik a tudat, hogy megmentettük az úr életét, de büszkeséget nem érzek, csak hálát. Ezért voltunk ott, ez a feladatunk, örülök, hogy helyt álltunk

– jelentette ki Horváth Renáta, akit a család is az állományhoz köt, hiszen a férje szintén rendőr, Lentiben szolgál.

A főtörzsőrmester zárásként leszögezte, bár még csak rövid ideje szolgál itt, máris megtalálta a helyét a Készenléti Rendőrség soraiban, örül, hogy olyan kollégákkal dolgozhat együtt, akikre bátran számíthat.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

balaton

otthon

strand

veszély

életmentés

rendőrség