Kész horror: sokkoló dologra bukkantak a kutyák Miskolcon

HelloVidék   
  Megosztom
Kész horror: sokkoló dologra bukkantak a kutyák Miskolcon

Emberi csontokat vittek a kutyák az egyik családi házhoz Lyukóvölgyben. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.

Lakossági bejelentés érkezett a rendőrséghez szeptember 1-én este, miszerint Miskolcon, pontosabban a Lyukóvölgyben az egyik családi házhoz csontmaradványokat vittek kutyák. Az ebtulajdonos azonnal jelezte a rendőröknek, hogy úgy néznek ki a csontok, mintha embertől származnának, mára kiderült, így is van, emberi csontokat találtak az állatok - számolt be róla a boon.hu.

Jelenleg bűncselekményre utaló nyom nem merült fel, tudta meg a lap Zupkó Jázmintól, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.

Akkor még nem tudta a szakértő megmondani, hogy nagyjából mennyi ideje voltak a padláson, hogy férfi vagy nő volt, és mennyi idős lehetett, amikor elhunyt. Közigazgatási eljárás keretében folyt a vizsgálat, nem merült fel a bűncselekmény gyanúja.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

otthon

csontok

kutya

lyukóvölgy