Nagy a baj: több ezer tonna papírhulladék ég még mindig Szolnokon
Ezerötszáz bálát, ezer tonnányi papírhulladékot érint még a tűz Szolnokon, ahol csütörtök délután gyulladt ki nagy mennyiségben felhalmozott.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteki közlése szerint a területen egy papírbálázó is kigyulladt. A szolnokiak mellett Ceglédről, Kunszentmártonból, Mezőtúrról, Jászberényből és a fővárosból érkező hivatásos egységek csütörtök estére öt vízsugárral akadályozták meg a bebálázott papírhulladék tüzének terjedését.
A környező épületekből tizenöt gázpalackot vittek ki, a beavatkozás idejére szünetelt a vasúti közlekedés a közeli pályán, majd idővel csökkentett sebességgel haladhattak a szerelvények.
A tűzoltók munkáját munkagép is segítette, amellyel szétválasztották az égő és nem égő hulladékot
- olvasható az OKF közleményében.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)