Kis híján tragédia történt: ráomlott a vakolat egy diák autójára Mezőtúron

HelloVidék   
  Megosztom
Kis híján tragédia történt: ráomlott a vakolat egy diák autójára Mezőtúron

Leomlott a vakolat a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium homlokzatáról, és ráesett egy diák autójára szerdán hajnalban.

Az autóban jelentős kár esett, a motorháztető behorpadt, mellette pedig közvetlenül egy járda fut, amin diákok is szoktak beszélgetni - írja a Telex.

A történtekről a Telexnek a PSZ (Pedagógusok Szakszervezete) Teleki szervezetének szakszervezeti titkára azt mondta: szerencse, hogy nem járt arra éppen senki sem, mert ha a vakolat a járdára zuhan, akár komolyabb baj is történhetett volna.

Évek óta balesetveszélyes az iskola homlokzata. Több helyen kordonnal van elkerítve és ki van rá írva az omlásveszély. Sajnos itt éppen nem volt. Az autót már csak a történtek után kerítették körbe az iskola dolgozói zárták le a biztosító kérésére, hogy amíg a kárszemle megtörténik, addig maradjon érintetlen a helyszín. Mivel az a rész közterület, így az iskolának nincs joga azt lezárni, ezért vették le onnan

– mondta a Telexnek Bontovics Ignác.

A gimnázium épületét egyébként pályázatból felújították volna, ezt Herczeg Zsolt, a helyi fideszes országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésben jelentette be még 2022 márciusában.

Sikeresen lezajlott a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás. A kivitelező kiválasztásra került, így hamarosan indulhat városunk patinás alma materének komplex felújítása

– írta Herczeg a pályázatról.

Csakhogy Lázár János építési és közlekedési miniszter 2022 májusa óta már több mint 270 beruházást függesztett fel, köztük a mezőtúri gimnázium felújítását is. Ennek bizonyítéka az a parlamenti válasz, amit Lázár Vadai Ágnes DK-s képviselő „Mi a végleges listája a megpecsételődött sorsú beruházásoknak?” című kérdésére adott. A lista 102. helyén ugyanis ott szerepel a Karcagi Szakképzési Centrum – Teleki Blanka Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium épületeinek teljes felújítása is.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

otthon

mezőtúr

pdsz

omlás