Kegyetlen bűntett: kirabolta, majd pincébe zárta az idős asszonyt a tolvaj

HelloVidék   
  Megosztom
Kegyetlen bűntett: kirabolta, majd pincébe zárta az idős asszonyt a tolvaj

Befejezték a közelmúltban a nyomozást azzal a férfival szemben, aki még tavaly szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében - írja a nool.hu.

Körözést rendelt el a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Hatvani Rendőrkapitányság az ellen a férfi ellen, aki még tavaly ősszel egy jobbágyi családi ház kertjébe bement, majd bántalmazott és kirabolt egy idős nőt

- közölte Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A helyi férfi – miután bezárta a sértettet a pincébe– a lakásban kutatást végzett és különböző értéktárgyakat vett magához, majd elmenekült. Az orvosi szakvélemény alapján az idős nő súlyos sérüléseket szenvedett a bántalmazás következtében

- tette hozzá.

Mint mondta, a rendőrség többrendbeli rablás gyanúja miatt indított eljárást a tettes ellen. A 32 éves helyi lakost rablás és személyi szabadság megsértése, valamint súlyos testi sértés és lopás miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe.

Hozzátette, hogy a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a törvényszék elrendelte a férfi letartóztatását, amit a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott. A nyomozók a jobbágyi lakost egyébként további, Heves vármegyében elkövetett rablással és lopásokkal is gyanúsítják. Kiemelte: az üggyel kapcsolatban, a zsákmányolt értékek átvétele és továbbértékesítése miatt, a hatóság egy apci férfit pénzmosás miatt hallgatott ki további gyanúsítottként. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyet a napokban befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nógrád Vármegyei Főügyészségnek.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tolvaj

pince

idős

rablás