Horgászok, figyelem: fontos határidő jár le, büntetés lehet a vége

MTI   
  Megosztom
Horgászok, figyelem: fontos határidő jár le, büntetés lehet a vége

A 2018-as horgász fogási naplók leadási határidejére és négy halfaj fogási tilalmának kezdetére hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A szakhatóság honlapján közzétett tájékoztatás szerint a horgászok számára fontos dátum február 28., mely az elmúlt évi fogási naplók leadási határideje. Március 1-jén pedig - a már érvényben lévő csukafogási tilalom mellett - másik négy halfaj: a fogassüllő, a kősüllő, a balin és a sügér tilalmi ideje is megkezdődik.

A közlemény kitér arra is, hogy amennyiben a halőrök ellenőrzéseik során a napló vezetésével kapcsolatos hiányosságot találnak, nem csupán az érintett állami horgász- vagy halászjegyét vonják vissza, de a szabálytalankodó pénzbírságra és a halfogási tevékenységtől való eltiltásra is számíthat.

A fajlagos fogási tilalmakra vonatkozóan hangsúlyozták: a jelzett halfajok mindegyike számára fontos, hogy ebben az időszakban ne háborgassák őket, így biztosítva számukra az eredményes szaporodás lehetőségét.

Hozzátette, hogy a sügér esetében a jogszabály több szempontból is módosult az eddigiekhez képest: ez a halfaj január 1. óta méretkorlátozással is védett, legkisebb megtartható mérete az orrcsúcstól a farokúszó tövéig mért 15 centiméter. Ugyancsak újdonság, hogy a domolykóból, a menyhalból és a sügérből együttesen, naponta legfeljebb 3 kilónyit szabad kifogni és megtartani - olvasható a Nébih honlapján.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

horgászat

horgász

hal

szórakozás

pecázás