Irány a vidéki filmfesztivál: idén 145 alkotást vetítenek

MTI   
  Megosztom
Irány a vidéki filmfesztivál: idén 145 alkotást vetítenek

Hat helyszínen 145 alkotást vetítenek idén a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon május 24. és 26. között - mondta el a rendezvény főszervezője.

Az elsősorban gyerekeket és családokat megszólító fesztivál kiemelt témája idén a víz lesz. A filmvetítések mellett számos kísérőprogram, valamint 65 civil és szakmai kiállító várja a közönséget, mondta el Székelyhidi Tamás, a rendezvény főszervezője.

Új programelem lesz idén többek között az újrahasznosítás kézműveseinek utcája, a hal- és cápasimogató, a PET-palackból készült versenyautók futama, a filmes közönségtalálkozók is. Emellett több kiállítás, például a világhírű természetfotós, Máté Bence szabadtéri fotótárlata is várja majd az érdeklődőket.

A természetvédelem területén önmagában kevés az állami erőfeszítés, az eredményekhez szükség van a helyben élők, a gazdálkodók, az önkormányzatok, civil és társadalmi szervezetek, valamint a természetfilmesek összefogására is, mondta el Rácz András környezetügyért felelős államtitkár.

Magyarország területének egynegyede természetközeli állapotban megmaradt területnek minősül, 9 százaléka védett és 21 százaléka Natura 2000 terület. Az ország teljes területét lefedi a nemzeti parkok hálózata 1400 munkatárssal, közülük 250 a Természetvédelmi Őrszolgálatban dolgozik.

A természetvédelmi őrök sokrétű munkáját mutatja be az Akcióban a természet őrzői című nyolcrészes, egyenként 25 perces filmsorozat, amely szintén szerepel a fesztivál programjában, közölte az államtitkár.

Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök. Az általa alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 85 millió forinttal támogatta idén a fesztivál megszervezését. A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál arra inspirál, hogy tegyünk valamit a természetvédelemért, a fenntarthatóságért, mondta el Krakkó Ákos, az alapítvány munkatársa.

A fesztivál fő médiapartnere az M5 kulturális csatorna. Agy héten keresztül kiemelten foglalkoznak a rendezvénnyel, május 24. és 26. között pedig élő bejelentkezésekkel, magyar természetfilmekkel várják a televíziónézőket, valamint átadnak egy különdíjat is a fesztiválon, tudatta Siklósi Beatrix csatornaigazgató.

Fotó: MTVA/Oláh Tibor

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

természet

gödöllő

természetfilm

fesztivál