Balatonba való a magyar, nem medencébe: ennyiből nyaralunk naponta

MTI   
  Megosztom
Balatonba való a magyar, nem medencébe: ennyiből nyaralunk naponta

Ötből négy magyar tervez balatoni nyaralást idén nyáron, egy-egy foglalás átlagértéke 110 ezer forint a Szallas.hu adatai szerint.

Az MTI-nek küldött tájékoztatás szerint a legforgalmasabb időszak július 15-28 között lesz, a legtelítettebb nap július 21. Az előfoglalások alapján számos szálláshely már most 70-80 százalékos telítettségű a nyáron, Siófok és Balatonfüred szálláshelyei között pedig már most is nehéz elérhetőt találni - írták.

A foglalások átlagosan 3,7 főre és 4 éjszakára szólnak, és minden negyedik foglalást SZÉP-kártyával fizetnek, ilyen esetben átlagosan 134 ezer forintot fizetnek a szálláshelyért. A portál adatai szerint a büfékben a legtöbben fejenként maximum napi 2500 forintot költenek, és összesen 5-10 ezer forint költőpénzzel kalkulálnak egy napra. A turisztikai látványosságok közül a Festetics-kastély, a szigligeti vár iránt a legnagyobb az érdeklődés a Szallas.hu adatai szerint.

A válaszadók kétharmada a Balatonban szívesebben fürdőzik, mint medencében, ezért a szálláshely kiválasztásakor a part és a szállás távolsága az elsődleges szempont. Minden második válaszadó egyaránt menne az északi vagy a déli partra.

Fotó: MTI /Mohai Balázs

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

balaton

nyaralás

üdülés

strand

nyár

költség