Csúnya baleset: ledobta, és fejbe is rúgta a ló az ismert magyar színészt

HelloVidék   
  Megosztom
Csúnya baleset: ledobta, és fejbe is rúgta a ló az ismert magyar színészt

Dermesztő pillanatok az I. Érdi Vágtán: eszméletlenül terült el a földön Laklóth Aladár (59) színművész, miután a vasárnap délutáni sztárfutamon leesett a hátasáról, a ló pedig a mellkasára tiport, majd fejbe is rúgta - írja a Blikk.

A lap szerint tehetetlenül nézték végig a balesetet a pálya széléről kollégái. A helyszínen tartózkodó mentők azonnal ellátták a színészt és stabilizálták az állapotát. Ezt követően kórházba szállították, és éjszakéra bent is tartották.

Sosem hordok „kobakot”, most azonban valamiért mégis felvettem, az mentett meg. Harminc éve lovagolok, akár szőrén is megülöm a jószágot, estem is, de komolyabb sérülésem még nem volt

- mesélte a baleset másnapján Laklóth Aladár a portálnak kiemelve, hogy most ismeretlen lovon vágott neki a versenynek. Az első pár akadály még gond nélkül teljesítő ló a harmadik ugrásnál kilépett alóla, így a színész az állat lábai alá került.

Éjszakára még bent tartottak megfigyelésen a kórházban, enyhe agyrázkódást szenvedtem, a mellkasomon pedig egy patkó alakú zúzódás emlékeztet a történtekre, de csont nem tört. Már jobban vagyok, köszönöm. Rendkívül hálás vagyok Pintér Tibornak és a Simonpuszta Nemzeti Lovas Egyesületnek a gondoskodásért, végig jó kezekben voltam

- mondta a színész.

Amikor a helyszínen egy percig eszméletlen volt, nagyon megijedtünk, Sasvári Sanyi el is sírta magát, de a mentőszolgálat profi munkatársainak köszönhetően hamar megnyugodhattunk. Ahogy reggel felkeltem, Ali volt az első gondolatom. Hála istennek ő maga tudatta velem, hogy jobban van, egy picit fáj a feje, de hazaengedik a kórházból. Hihetetlenül drága volt, ebben a helyzetben még ő szabadkozott és sajnálkozott, hogy a balesetével elrontotta a futamot. Erről szó sincs, mert valóban megrémültünk. Nagyon aggódtunk, hiszen mindig az ő és a többi lovas biztonsága az első

- fejezte ki aggodalmát Pintér Tibor, aki kitért arra is, hogy egy ilyen verseny során könnyen összetörheti magát egy gyakorlott lovas is.

A világ legjobban idomított lovait is ki tudja zökkenteni a komfortzónájából egy akadály vagy egy feltűnően piros kalap a lelátón. Az ilyen váratlan helyzetekkor történnek a balesetek. Veszélyt jelenthet a nagy testű ló alá kerülni, nagy sebességnél magasról leesni vagy rázuhanni egy akadályra. A kobak viselése a fejsérülések nagy részétől megóvhat, ahogy ebben az esetben is, de a csontok és a gerinc így is nagy veszélynek van kitéve

- részletezte a szintén gyakorlott lovasnak számító Pintér Tibor.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

baleset

lovas baleset

színész

érd

érdi vágta