Lezárult a fogathajtás: négyszeres magyar világbajnokot ünnepelhetünk!

MTI   
  Megosztom
Lezárult a fogathajtás: négyszeres magyar világbajnokot ünnepelhetünk!

A vasárnap zárult kettesfogathajtó-világbajnokságon aranyérmes Hölle Martin bevallása szerint nagyon megijedt, hogy eltékozolta tetemes előnyét, amikor a vasárnapi zárószámban negyedik verőhibáját is elkövette.

Tudtam, hogy a mögöttem második Sandro Koalick hibátlant hajtott, mivel a stadionban lévő 5-6 ezer ember ordított. Nem esett jól, de én számítottam rá, viszont a lovakat még jobban megzavarhatta a hangzavar. Rögtön az első akadálynál levertem a labdát, nagyon megijedtem. Amikor az utolsó, 20-as selybánál a negyedik verőhibám is megvolt, azt se tudtam hol vagyok, csak elengedtem a szárat és néztem, hogy még beférek-e az időbe.

- emlékezett vissza a drámai akadályhajtásra a 22 éves hajtó.

A díjhajtásban és maratonhajtásban is győztes Hölle végül 0,68 hibapontos előnyt megőrzött hatalmasnak tűnő, több mint 15 hibapontos előnyéből, így megvédte címét. Szerinte ez nagyban segédhajtójának, Nagy Tibornak köszönhető, aki folyamatosan nyugtatta őt és jelezte neki, hogy az épp aktuális selybánál fennmaradt a labda (labdás bólya), illetve hogy állnak az idővel. Ez a szabályváltoztatásnak köszönhető, mert korábban csak a maratonhajtás során beszélhetett a segédhajtó, az akadályhajtásban nem.

Ahogy sportágunk legendája, Bárdos György mondta egyszer nekem: nem megnyerni nehéz, hanem megtartani. Én is így éltem meg.

- válaszolt Hölle arra a kérdésre, hogy a 2017-es, vagy az idei vb-diadala volt-e a nehezebb.

Höllének hosszú távon van ambíciója a sportág elitkategóriájára váltani. Ahogy fogalmazott, nagyon "csalogató", hogy 2021-ben Budapesten lesz a négyesfogatok Európa-bajnoksága. A jövő évi terve viszont egyértelműen a windsori viadal, ahol Erzsébet királynő adja át a díjakat, s kétszeres egyéni világbajnokként ott nyerni szeretne. Addig is tanulmányaira koncentrál, a Corvinus Egyetemen már csak a diplomamunkája hiányzik, a Testnevelési Egyetemen pedig elkezdi a lovas szakképzést.

Különösen nagy dolog a csapat sikere a generációváltás fényében. Azt hiszem, volt ijedtség, hogy megszűnnek a sikerek, ha a Lázár fivérek abbahagyják, de két éve a lipicai vb-győzelem már jelezte, van remény. Most először nélkülük, három egyaránt harminc év alatti hajtóból álló csapattal nyertünk.

- utalt arra Hölle, hogy harminc év után se a 11-szeres világbajnok Lázár Vilmos, se a 9-szeres világbajnok öccse, Lázár Zoltán nem állt rajthoz.

A kettesfogathajtásban immár négyszeres világbajnok Hölle ezúttal csapatban ifj. Dobrovitz Józseffel és Osztertág Kristóffal lett aranyérmes, míg két éve még a Lázár fivérekkel.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fogathajtás

fogathajtó

világbajnokság

hölle martin

lovak

magyar csapat