Négylábú magyar siker: európa-bajnok lett a tatabányai kutya

HelloVidék   
  Megosztom
Négylábú magyar siker: európa-bajnok lett a tatabányai kutya

Nitro és Tanászi Szandra versenykarrierje igazi sikertörténet, amelyre a kutyus és gazdija az idei Iron Dog Európa-bajnoki címmel a koronát is felhelyezte. Szandra a kezdetek kapcsán elmesélte, hogy családjukban mindig voltak állatok, legfőképpen kutyák, amelyek már gyermekként arra sarkalták, hogy a későbbiekben ő is négylábúakkal foglalkozzon - írja a kemma.hu.

1996-ban az első kutyusommal együtt ültünk be az iskolapadba. Én kezdtem az első osztályt, kutyám pedig az első óráját az iskolában. Motiváló hatással volt rám, hogy együtt tanulhattam négylábúmmal. Ekkor fogalmazódott meg bennem először a versenyszellem is

- idézi fel Szandra.

Ahogy a portál írja, Nitro egészen korán került a családhoz, 8 hetes korában válaszották ki egy tenyésztésből. Ezt követően tudatosan kezdték meg a kutya versenyfelkészítését, majd két év gondos gyakorlás után, 2014-ben Nitro már pályára is lépett. Az Iron Dog sportágat, melyben idén Európa-bajnoki címet szerzett 2017-ben ismerte meg. Elsőre sikeres vizsgát tett és első helyet szerzett.

Az eredményesség a rendszerességen alapul. Nem kell napi szinten órákra gondolni, bár ez is versenytípus függő. Napi kétszer 20 perc mozgással és bő negyed óra szellemi foglalkoztatással fejlődni lehet nagyon komoly és eredményes versenyszintre. Több lépcsős folyamatok a tréningek, változatosak és sok háttérmunkát igényelnek a kutya és a gazdi részéről is. A kutyának a megfelelő táplálék mellett szükség lehet különféle kiegészítőkre, felszerelésre, esetenként plusz állatorvosi szűrésekre, oltásokra és kezelésekre is. Esetünkben az aktív fizikai kondíciót több hónapnyi állóképesség javító edzés, ízület és izomvédő kiegészítők, speciális fehérjedús, változatos étrend, fizioterápiás kezelések, gyógymasszőr órák és tornaórák vállaltak döntő szerepet

- meséli a büszke gazdi.

Minden évben Európa szerte több állomáson található ilyen verseny, köztük hazánkban, Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Németországban is. Az Európa- bajnokság is egy kupasorozatból áll, ami minden állomáson való részvétel utáni pontokból adódik össze, és év végén az utolsó versenyen kerülnek díjazásra a legeredményesebb ebek. 2017-ben már szereztünk egy Európa- bajnoki címet, ám akkor csupán a pentathlon ágban voltunk a legsikeresebbek. 2019-ben sajnos a szlovákiai versenyt ki kellett hagynunk, azonban a több állomásból álló teljes sikert és győzelemsorozatot nem törte meg semmi. Idei évben kivétel nélkül miénk volt az összes első helyezés

- emelte ki Tanászi Szandra.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tatabánya

kutya

eb

magyar siker

tatabánya