Méregdrága hobbi a horgászat: itt vannak a 2021-es területi jegyárak

HelloVidék   
  Megosztom
Méregdrága hobbi a horgászat: itt vannak a 2021-es területi jegyárak

A koronavírus-járvány a balatoni horgászatban is éreztette hatását; az eladott horgászjegyek számában évek óta tartó növekvő tendencia tavaly megtört, ha nem is jelentősen. 2020-ban a háromnapos területi engedélyekből fele annyi fogyott, mint az azt megelőző évben, és csökkenés volt tapasztalható a többi időszakos jegy értékesítésében is. Idén viszont nagyon jó hírt kaptak a pecások, hiszen idén nem változnak a balatoni horgászengedélyek árai. A HelloVidék most ennek alapján megnézte azt, hogy változnak a további területeken az árak, illetve milyen kedvezményeket lehet igénybe venni az egyes tavakon, folyókon, illetve mennyi halat vihet haza egy horgász a szabályok szerint.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az elmúlt évben a balatoni horgászatban is éreztette hatását a koronavírus-járvány. A területi és időszakos jegyeladások száma is megcsappant, ezt némileg ellensúlyozta, hogy éves horgászjegyből, és bojlis engedélyből valamivel többet sikerült eladni. Összesen 93 361 horgászjegyet értékesített a társaság, amiből 956 millió forint bevétele származott.

Február elsejétől új horgászrend lép életbe a Balatonon, ami a ragadozó halak fogási tilalmi idejét megduplázza, a gyerekhorgászatban könnyítést hoz, a szemetelést viszont szigorúbban bünteti

- közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője.

Azok viszont, akik idén mégis botot ragadnának és kiváltanák a horgászengedélyüket, néhány fontos szabályt be kell tartaniuk:

  • a horgászengedély 2021-től is csak horgász regisztráció után,
  • illetve a horgászkártya kiváltására kötelezettek esetében annak igénylését követően szabályos és lehetséges.
  • Fontos tudni, hogy a kártya fizikai megléte nem feltétele a horgászengedély kiváltásának, de az igen, hogy rendelkezzünk regisztrációval,
  • valamint, hogy megfizessük a kártya költségét.
  • Az erről szóló visszaigazolás birtokában jogosultak vagyunk a horgászokmányok kiváltására, ha megadjuk hat jegyű sorszámát kártyánknak.

További fontos lépés a horgászengedély megszerzéséhet a Magyar Horgászkártya

  • A horgászkártya kiváltása kétféle módon történhet. Online a horgászjegy.hu felületén, illetve offline (személyesen) a regisztrációs pontok valamelyikén. A horgászengedély 2021 évi kiváltásának feltételéül megszabott kártya igényléséhez személyes adataink megadására van szükség. Ha korábban kiváltottad már a kártyát, természetesen idén nem kell újra kiváltanod, a 2021-es horgászengedély kiváltásakor is érvényes lesz.
  • A horgászkártya ára 1732 ft +áfa, azaz 2200 forint. Az összeget online regisztráció esetén bankkártyával, személyes (offline) regisztráció esetén pedig postai csekken kell megfizetni a MOHOSZ részére. Ez a díj a kártya érvényességi idejére (kiváltástól számított 5. naptári év január 31.) szól. Tartalmazza a baleset biztosítás díját, a kártya előállításának és személyre szabásának díját, valamint a postaköltséget.
  • A hivatalos információk alapján a Magyar Horgászkártya az igényléstől számított 30-60 napon belül legyártásra, és kézbesítésre kerül.

Most pedig nézzük meg, hogy alakulnak az idei évben a jegyárak

Amire még érdemes figyelni

Éves általános és sportcélú horgászat esetén a jegyek kiváltásához az általános személyi feltételek a következők:

  • Rendelkezésre áll az érvényes összevont állami horgászokmány (állami horgászjegy és fogási napló).
  • Szükség van az állami horgászvizsga vagy korábbi érvényes állami horgászjegyre; a horgász szervezeti tagság igazolására, rendelkezni kell érvényes horgász regisztrációval, illetve a Magyar Horgászkártyával.
  • Sporthorgászat esetén szükséges az érvényes versenyengedély, illetve a versenyzés igazolása (2021-ben legalább egy országos bajnokságon, vagy két, a MOHOSZ hivatalos országos versenynaptárában szereplő egyéb versenyen, illetve a MOHOSZ által előzetesen befogadott tagszervezeti bajnokságon történő, a szervező által igazolt részvétel: ha az előírt részvételi kötelezettség a területi jegy tulajdonosának felróható okból nem történik meg, akkor a jegytípus szerinti általános és a kiváltott sportcélú területi jegy árkülönbözetének megfizetése kötelező).
  • Gyermekek esetében kizárólag hároméves kortól a 15. életévet 2021.12.31-ig még be nem töltött gyermek horgász részére adható ki jegy, bérlet. Illetve nagykorú személy állandó helyszíni felügyelete szükséges, aki egy, a horgászat szabályainak betartásáért és betartatásáért felelősséget vállaló, a helyi horgászrend előírásainak megfelelő kísérő.

Kedvezmények igénybevétele:

Általános illetve sporthorgászat esetében kedvezmények járnak akkor, ha

  • a horgász betöltötte a 70. életévét
  • vagy igazolt az értelmi-, mozgásszervi-, hallási-, látási fogyatékosság
  • általános horgászat esetén jár még kedvezmény, ha: ifjúságiaknak, a
    nőknek és a sportcélú jegyre jogosultaknak
  • sportcélú horgászat esetén jár tovább kedvezmény: az ifjúságiaknak, a nőknek, az 55 év felettieknek és a válogatott kerettagoknak

Éves általános dunai, illetve tiszai horgászat esetén a jegyek kiváltásához az általános személyi feltételek a következők:

  • Rendelkezésre áll az érvényes összevont állami horgászokmány (állami horgászjegy és fogási napló).
  • Szükség van az állami horgászvizsga vagy korábbi érvényes állami horgászjegyre; a horgász szervezeti tagság igazolására, rendelkezni kell érvényes horgász regisztrációval, illetve a Magyar Horgászkártyával.

Éves általános dunai és tiszai horgászat esetében kedvezmény jár, ha:

  • a horgász betöltötte a 70. életévét
  • vagy igazolt az értelmi-, mozgásszervi-, hallási-, látási fogyatékosság
  • az ifjúságiaknak, a nőknek és a sportcélú jegyre jogosultaknak

Mennyi az egy nap kifogható halmennyiség?

Nem árt tudni, ha valahová elindulunk horgászni - mindegy, hogy ismert vagy ismeretlen terepet választunk -, hogy mennyi az a maximum halmennyiség, amit hazavihetünk. Ezt nem csak azért érdemes betartani, hogy ne kapjunk büntetést, de sok esetben a halpopuláció számának megőrzése miatt is. Mivel minden kategóriának más-más mennyiség van kijelölve, így ezt egy táblázatban foglaltuk össze.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

horgász

horgászat

horgászjegy

pecázás

jegy

bérlet

területi bérlet

területi jegy

jegyár

jegyárak