Érdekes váltás: miért lesz valaki közgazdászból világrekorder lufihajtogató?

Gergő lufis pályafutása több mint tíz évre tekint vissza, mikor egy rendezvényszervező cégnél emberhiány miatt állt be egy szakember helyére lufit hajtogatni. Későbbi karrierváltását azonban nem egy hirtelen, héliumtól megrészegült pillanatban hozta, annál jóval több kellett ahhoz, hogy a közgazdász pálya helyett végül a kreatív szakma irányában köteleződjön el. 10 éves sem volt, mikor már maketteket épített, fiatal kamaszkorától művészeti iskolába járt, 14 évesen pedig már zsonglőrködött, egykerekűzött, gólyalábazott és bűvészkedett, mintha már akkor az előadóművészi pályájára készült volna. Holott az ő történetében tudatosság helyett sokkal több az ösztönös döntés és azok a bizonyos, már-már hihetetlen egybecsengések.

Anyukám mondogatta régebben, hogy biztos a dédnagyapámtól örököltem a tehetségemet, aki népi hangszereket, citerákat készített. Én őt már nem ismerhettem, ezért azt is másoktól tudtam meg, hogy ő ugyanúgy gyufákból épített maketteket, ahogy én is. Egy időben próbáltuk ezeket felkeresni, hátha valakinek még megvannak, és vissza tudjuk őket vásárolni, de eddig még egyetlen egyre sem sikerült rábukkanni

– idézett fel egy megdöbbentő családi örökséget a fiatal lufihajtogató. A művészi beállítottság ellenére a pályaválasztáskor Gergő mégsem ennek alapján választott, hanem, ahogy ő fogalmazott, mivel a matematikát tanulás nélkül is betéve tudta, „a legkisebb ellenállás felé” indult, a gazdasági vonalat választotta.

Az első menedzsment kurzusomon dr. Majó-Petri Zoltán azzal fogadott bennünket, hogy a világ x leggazdagabb emberének több mint a fele se főiskolát, se egyetemet nem végzett. Ezért, hogyha valaki föláll, és azt mondja, nem szeretne bejárni az órára, de van egy vállalkozásötlete, amin szívesen dolgozna, akkor annak oktatóként megajánlja az ötöst, ha a félév végén bemutatásra kerül a cég tervezete. Ez nagyon megmaradt bennem, mert akkoriban rendkívül motivált. Végtére is teljesen igaza volt

– emlékezett vissza Gergő egy fontos egyetemi momentumra. Nem árulunk el vele nagy titkot, hogy a szegedi lufihajtogató végül ülve maradt, viszont a pénzügyi és számviteli szakot idővel a marketingre cserélte. Ez segített összeegyeztetni a kreatív, humoros gondolkodását az objektív közgazdaságtani ismeretekkel, amely fúzió azóta is az ő malmára hajtja a vizet.

Így alakult, hogy az általános iskolában még kifejezetten visszahúzódó fiúból, aki egy alkalommal még az óvóbácsi karrier felé is kikacsintott, egy saját vállalkozást alapító lufihajtogató és előadóművész lett, amely szakmák alapvetése, hogy aki ezekben utazik, az szeressen embereket szórakoztatni. Gergő esetében pedig ez nem is kérdés.

Mindig az a fajta ember voltam, aki szeret adni magából, az idejéből, a lelkesedéséből, az energiáiból, amit mind a lufihajtogatásban, mind a rendezvényeken megtaláltam. Volt egy pillanat, amikor már azt éreztem, hogy hétvégente nem is dolgozni járok, hanem jól érezni magam

– beszélt a szakma iránti igazi elköteleződésről Gergő. Vele ellentétben azonban nem mindenki fogadta kitörő örömmel a döntését.

Noha barátai az első pillanattól támogatták, hiszen látták az előadóművészi pályához való érzékét és tehetségét, viszont a család egy része már nehezebben fogadta a hírt. Édesapja tősgyökeres vállalkozóként mindig azt mondogatta, hogy a saját pecsenyéjét sütögesse, azonban édesanyja és nevelőapja, akik világéletükben alkalmazottak voltak, kevésbé értették az elhatározást. Hiszen, valljuk be, a legtöbb szülő még mindig egy biztos egzisztenciát biztosító pályát álmod meg gyermekének, amibe egy lufihajtogató vállalkozó képe kevéssé illik bele, nem utolsó sorában pedig nem kevés kétkedésre adhat okot, hogy nem evidens, mégis mit kell érteni alatta. Mert végül is mit csinál egy lufihajtogató művész, aki már sokkal több is jobb egy egyszerű figurákat készítő vásári árusnál?

Még a koronavírus előtti időszakban Gergő hétköznapjai, a pénteket leszámítva, a szabadidő és a rugalmasság jegyében teltek, amit aztán hétvégén a zsúrok, rendezvények és előadások követtek, amik olykor napi 12 órás munkát öleltek fel. Ezt törte derékba a járványhelyzet, amire egy előadóművészetből élő vállalkozóként Gergőnek mihamarabb reagálnia kellett. Lóhalálában indította útjára a webshopját, majd kidolgozta Lufidoboz szolgáltatását, amelynek lényege, hogy bármilyen 40 centiméteres figurát meghajtogat, amit aztán egy dobozban futárral juttat el a megrendelőnek, vagy ajándékként az ünnepeltnek.

Ez, mint elmondta, segített nem felélni a tartalékait, mire a korlátozások enyhítésével újra el nem kezdett csörögni a telefonja a hétvégi időpontok újbóli foglalása miatt. A péntek, szombat, vasárnap így most már hónapokra előre be van táblázva, hétköznaponként pedig ugyanúgy készíti az online lufis megrendeléseit, miközben a családra, barátokra is ugyanúgy jut idő.

De kanyarodjunk vissza oda, hogyan lehet egy egyszerű vásári lufisból egy világszinten elismert lufihajtogató művész? Sok gyakorlással, mondhatná bárki, azonban mivel jelenleg egy OKJ-s szakma alá sincs besorolva, iskola és hivatalos képesítés híján rendkívül nehéz egy bizonyos szint után előrébb jutni. Csatai Gergő elárulta, anno nagyon sok magyarországi lufist megkeresett, és döbbenettel tapasztalta, hogy közülük csak igen kevesen űzik ezt a szakmát hivatásszerűen, a legtöbben inkább csak fizetés-kiegészítésként tekintenek rá.

Ő viszont ennél többet akart. A bűvészethez hasonlóan itt is jellemzően egy vagy több mentort szemel ki magának a fiatal tanuló, akire felnézhet, aki inspirálja, amibe a szárnybontogatás idején még az is belefér, hogy utánozni, ne adj, másolni próbálja idolját. A jó mestert azonban kitartóan kell keresni, mivel a hazai szakma közel sem olyan befogadó, mint amilyennek Gergő azt látni szeretné.

A feleségem szokta mondani, hogy nekem nem magyarországi gondolkodásom van. Lehet benne valami… Bennem abszolút nincs szakmai féltékenység, amiből sajnos itthon azért van rendesen. A lufis szakmában is vannak íratlan szabályok, amiket próbálunk betartani, például nem másoljuk le más munkáját, vagy ha egy megrendelő mégis ezt kéri tőlünk, előtte engedélyt kérünk az alkotótól. Mikor ezzel keres meg engem valaki, mindig mondom, hogy nyugodtan csinálja, ha pedig elakad, hívjon föl és segítek neki. A mai napig keresnek németországi és osztrák magyarok, de ha itthonról rám valaki, akkor is igyekszem mindenkinek válaszolni. Viszont mikor én indultam, nagyon sok szakmai féltékenységbe futottam bele. Volt olyan lufihajtogató, aki elárulta, azért nem segít nekem, mert nem akar magának konkurenciát

– adott érzékletes képet a hazai lufis szakmáról a fiatal szegedi vállalkozó.

És bár, némi túlzással élve, él-hal a szakmáért, számára is vannak jobban és kevésbé kedvelt területei a mindennapos munkának. Végtelen elégedettséggel tölti el a dekorációépítés terén, amikor rendszeres megbízói már instrukció nélkül adják le hozzá az újabb rendelést bizalmuk jeléül, így ilyenkor van alkalma és lehetősége valami egyedit, valami „gergőset” csempészni az alkotásába. Ugyanígy a gyerekzsúrokért is odáig meg vissza van, mert hiába ugrálja körbe több mint tíz gyerek, miközben egy tucat kérést igyekszik teljesíteni, mégis új energiákkal és lelkesedéssel telve tud távozni. Legrosszabbként a monotóniát emelte ki a fiatal vállalkozó, ami az egy figurára vonatkozó tömeges rendelésekkor csúcsosodik ki igazán, így akkor a „túlélés” érdekében kénytelen kisebb etapokban teljesíteni mások kívánságait.

Utolsóként hagytuk az egyik legizgalmasabb kérdést, ami a léggömbök kapcsán felvetődhet: mégis miben rejlik a lufik igazi ereje? Honnan ered az a varázs, ami nemtől és kortól függetlenül képes rabul ejteni az embereket? „Ki az, aki nem érzi magát a lufitól újra gyereknek? Ki az, aki nem tud örülni, ha kap egyet? Ha csak egy darab lufit felfújsz felnőttek társaságában, biztos, hogy 20 percen belül mindenki azzal fog játszani, ha pedig a földön szétszórva hagyod őket, mindenki azokat fogja rugdosni, taposni éjnek évadján. De ott a héliumos léggömb asztaldísz, amiből tuti, hogy valaki hülyéskedésből kiszívja a gázt" - fogalmazott a Guinness Rekorder magyar lufihajtogató. Hozzátette:

Valahogy a léggömb egy olyan dolgot pendít meg az emberekben, ami a hétköznapi felnőtt életben nincs jelen. Emellett nekem megvan hozzá a tudásom, hogy bármit, de tényleg bármit el tudok készíteni ezekből, legyen az egy 40 centis Millennium Falcon vagy Chewbacca a Star Warsból, amit elküldhetsz egy rajongónak, esetleg egy Super Mario vagy egy Sonic videojáték figura. Mondj valamit, adj 20 percet, és én csinálok neked egyet.

Címlapkép: Getty Images