Itt az ideje bevenni az erdőt: mutatjuk, mivel várják Kecskeméten és térségében kirándulókat

MTI   
  Megosztom
Itt az ideje bevenni az erdőt: mutatjuk, mivel várják Kecskeméten és térségében kirándulókat

Május 28-án Kecskeméten a Nyíri erdőben, a Vackor Vár Erdei Iskola területén, másnap pedig Lakitelek - Tőserdőn a Holt-Tisza partján várják a közönséget színes programokkal a Muzsikál az erdő című rendezvénysorozat programjain.

A szervezők tájékoztatása szerint Kecskeméten a kézműves- és sportfoglalkozások mellett bábelőadásokkal várják a gyerekeket. A rendezvény idején megtekinthető lesz az 1848-49-es múzeum és a Muzsikál az erdő 2021-es fotópályázatának kiállítása is.

A Millenniumi Hársfakör és a szilfakör ezen a napon erdei rendezvénytérré alakul át. Fellép a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Hollókői Huba vezényletével, valamint a színpadi programok között szerepel a Muzsikás Együttes és Petrás Mária népzenei előadása. Lesz erdei élményséta is, amelyen szakavatott erőmérnökök vezetik majd az érdeklődőket.

Másnap Lakitelek - Tőserdőn a kézművesfoglalkozások mellett bábelőadással és gyermekkoncertekkel várják a családokat a Holt-Tisza partján. A színpadon fellép Bolba Éva és a JAZZterlánc, a Batyuszínház, és Szilágyi Áron dorombművész. Itt hirdetik ki a Muzsikál az erdő 2022-es gyermekrajzpályázatának eredményeit, a legjobb alkotásokból kiállítás is látható. Erdei divatbemutatón mutatkoznak be a Réthy Fashion környezetbarát kreációi.

Délután a Budafoki Dohnányi Zenekar ad koncertet Hollerung Gábor vezetésével. A színpadon fellép a Cimbaliband, valamint bemutatkoznak a Kecskeméti Kodály Iskola és a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola fiatal tehetséges növendékei is. A Nyíri erdőben felavatják Józsa Judit kerámiaszobrász Összetartás című domborművét.

A szervezők közleménye szerint 19 éve zajlik a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat az ország öt térségében. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani. A rendezvény fő támogatója az Aktív Magyarország. A programokról részletes információ a www.muzsikalazerdo.hu honlapon érhető el.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

muzsikál az erdő

erdei programok

kecskemét