Új tórekord született a gigantikus fogással: fotón mutatjuk a brutálnagy halszörnyet
Hiába tudták, hogy élnek 50 kiló feletti harcsák a tóban, mégis nagyon meglepődtek, amikor előkerült a vízből egy 230 centiméteres példány, amelynek a tömegét 70-80 kilogrammra saccolták. Ezzel új tórekord született, ugyanis a korábbi csúcstartó egy 39 kilós hal volt a Mátravíz Horgásztóban Mezőtárkányban.
A mezőtárkányi Mátravíz Horgásztónál horgászott Nagy Róbert és párja augusztus 5-én, pénteken. Délután fél kettő felé mindkét botot újra bedobta a horgász kukoricával és tigrismogyoróval, és míg az egyikre a kapásjelzőt akasztotta, a másik gyors mozgásba lendült. Először egy nagy pontyra gyanakodtak, írja a Pecaverzum.
Ekkor már sejtettem, hogy valami nagyon nagy lesz, de sikerült valahogy megfordítani. Ezt követően a tó végét célozta meg, úgy ment, mint egy gőzmozdony. Már másfél órája fárasztottuk, amikor először feljött a felszínre, de messziről még mindig hatalmas pontynak tűnt
- emlékezett vissza Róbert, akinek a párja már készenlétben, a szákkal a kezében várta, hogy közeledjen feléjük a hal.
Róbert beszámolója szerint a harcsa tömegét nem mérték le, csak a teljes hosszát, ami 230 centiméternek bizonyult. A jelenlévő horgászokkal és a halőrrel közösen arra jutottak, hogy a hal 70-80 kilós lehet. Forgács Péter tógazda elmondta, a közel 40 éves Mátravíz Horgásztó eddigi tórekordja egy 39 kilós harcsa volt, amelyet 2014-ben fogtak.
Tudtuk, hogy élhetnek nagy harcsák a vízben, mert korábban láttunk felszíni rablásokat, azokat a harcsákat 50 pluszosra lőttük be. Igazunk is lett. Öröm ez a tó számára, és hatalmas élmény a horgásznak
- nyilatkozta Forgács Péter a Facebook-on.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)