Itt vannak az eredmények: így szerepeltek a magyarok a négyesfogathajtó-világbajnokságon

MTI   
  Megosztom
Itt vannak az eredmények: így szerepeltek a magyarok a négyesfogathajtó-világbajnokságon

A magyarok közül a legjobb eredményt elérve Lázár Zoltán a 14. helyen végzett az olaszországi Pratoni del Vivaróban rendezett négyesfogathajtó-világbajnokságon, melyen a magyar csapat ötödikként zárt.

A kilencszeres világbajnok magyar hajtó a vasárnapi akadályhajtást a 10. pozícióból kezdte meg, ebben a számban 17,09 hibaponttal 18. lett, összesítésben pedig négy helyet visszacsúszott. Az ugyancsak csapattag Dobrovitz József 18. lett úgy, hogy a vasárnapi versenyben 9,24 hibaponttal a 10. eredményt érte el.

Ifjabb Dobrovitz József, aki szintén tagja volt a csapatnak, a szombati maratonhajtást feladta, mert az utolsó akadályban egyik lovának lábára olyan szerencsétlenül tekeredett fel az istráng, hogy az azonnali segédhajtói segítség mellett sem sikerült a problémát megoldani. Vasárnap ugyanakkor ismét ott volt a pályán - de már versenyen kívül - és 21,03 hibaponttal a 23. eredményt érte el, összesítésben pedig 36. lett, de összeredmény nélkül.

A csapatversenyben - melybe minden számban a három versenyzőből a két jobbik eredménye számított - a hollandok végeztek az élen a németek és a belgák előtt. Egyéniben az ötszörös vb-aranyérmes ausztrál Boyd Exell győzött, az ezüst a holland Ijsbrand Chardonnak, a bronz a német Michael Brauchlénak jutott.

Eredmények:

egyéni, világbajnok:

  • Boyd Exell (Ausztrália) 156,6 pont
  • 2. Ijsbrand Chardon (Hollandia) 159,82
  • 3. Michale Brauchle (Németország) 163,89
  • ...14. Lázár Zoltán 185,64
  • ...18. Dobrovitz József 199,62
  • ...28. Ifj. Galbács Ferenc 234,65
  • 29. Papp János 240,18
  • ...31. Váczi István 245,26
  • ...36. Ifj. Dobrovitz József

csapat, világbajnok:

  • 1. Hollandia 313,93 pont
  • 2. Németország 327,45
  • 3. Belgium 356,39
  • ...5. Magyarország (Lázár Zoltán, Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József) 385,26

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

négyesfogathajtó világbajnokság

fogathajtás