Megújul az ikonikus turistalátványosság: lezárják a tévétorony környékét hétfőtől

HelloVidék   
  Megosztom
Megújul az ikonikus turistalátványosság: lezárják a tévétorony környékét hétfőtől

Miskolc város ikonikus épülete, az Avasi kilátó és az azt körülvevő terület évtizedeken át magára hagyottan, leromlott állapotban fogadta a miskolciakat, turistákat. Az idén 60 éves tévétornyot azonban méltóképp ünnepelheti Miskolc, hiszen elindult a Kilátó ReStart program, azaz az épület felújítása. A munkálatok hétfőn elkezdődnek, ezért a közbeszerzési pályázaton nyertes Épkar Zrt. hétfő hajnaltól lekeríti a tévétorony körüli területet. A lezárás érinti a kilátó közvetlen környezetét, a Mendikás dűlő egy, a kilátóhoz közel eső szakaszát.


 

A tavaly felújított és átadott Horváth-tető a Bormúzeum felőli lépcsősoron keresztül megközelíthető, illetve a Mendikás dűlő egy részén is lehet parkolni, és némi kerülővel, a füves területen eljutni a játszó- és szabadidőparkba.

Miskolc MJV Önkormányzata fokozott óvatosságot kér az arra közlekedőktől, és azt, hogy figyeljenek arra, hogy a lekerített részek munkaterületnek számítanak!

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

miskolc

kilátó

avas

kilátó restart program

tévétorony