Pénz helyett verssel fizethetünk egy kávéért? Ebben a vidéki városban most megteheted

HelloVidék   
  Megosztom
Pénz helyett verssel fizethetünk egy kávéért? Ebben a vidéki városban most megteheted

Kedden (március 21.) ünnepeljük a Költészet Világnapját. Ezen a napon verssel is lehet fizetni a kávéért Veszprémben.

Ha az idén 200. születésnapját ünneplő Petőfi ma is élne, szinte biztosak vagyunk abban, hogy kerékpárral járna és gyakorta megfordulna azokban a Balaton környéki éttermekben, amelyek egész évben nyitva vannak és finom levessel és kávéval várják a vendégeket. Ezekre a helyekre akarjuk felhívni a figyelmet egy új akcióban, amelyben versekkel is fizethetünk a kávéért vagy Petőfi kedvenc leveséért

- mondta Éskovács Péter, a Nyitott Balaton akció munkatársa.

Aki elhozza kedvenc verse első négy sorát az egyik veszprémi vendéglátóegységbe, akár egy cetlin is, az kap érte egy ingyen kávét. A verseket kiragasztják az étterem falára, hogy mindenki lássa: a vers több mint egy művészeti alkotás. Gyakorta ad iránymutatást az élet dolgaiban való eligazodásban.

A gyerekeknek külön is kedveskednek ezeken a napokon. Azok a kisiskolások, akik szüleikkel együtt kerékpárral érkeznek a veszprémi vendéglátóegységbe, azok 48 forintért vásárolhatják meg a Petőfi - menüt, amely egy levesből és egy finom süteményből áll. Mint azt Varga László, a Supaa levesbár tulajdonosa elmondta: köztudott, hogy Petőfi kimondottan szerette a levest, egyik kedvenc étele a gulyásleves volt, amit akár reggelire is szívesen fogyasztott.

A bringás levesmenüvel az egészéges táplálkozás, a levesek fogyasztásának jótékony hatásaira is szeretnék a családok figyelmét felhívni. Ezzel párhuzamosan mozgás, a sport fontosságát is hangsúlyozzuk, amelynek egyik kiváló formája a családi kerékpározás lehet

- mondta Varga László.

A veszprémi akció annak a március 15 -én lezajlott kampánynak a folytatása, amelyet Budapesten, Budaörsön, Budakeszin, Telkiben, Pátyon és Érden is megszerveztek. Ezeken a településeken egy napon át kapható volt az a sütemény, amely tetejére ehető QR-kódok kerültek. Ezek a balatoni kerékpáros utakat népszerűsítő oldalakra, mint például a Nyitott Balaton akció és BalatonBike365 oldalára vezettek. A kampány több más cukrászdában folytatódik majd. Az akcióval szervezők azt szeretnék elérni, hogy a jó idő beköszöntével minél többen üljenek nyeregbe és keressék fel a balatoni régió kirándulóhelyeit, kulináris lelőhelyeit.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

petőfi

petőfi 200 emlékév

petőfi sándor

veszprém

költészet napja

veszprém

kávé

fizess verssel