Fontos változások a Balatonnál: erről minden bringásnak tudnia kell
Az elmúlt évben a Balaton körüli kerékpárút csaknem egynegyedét felújították, és a 800 kilométernyi, a jelenlegi bringakörön kívül eső kerékpározható útvonalat további 600 kilométerrel szeretnék bővíteni, hogy a turisták a parttól távolabb eső tájakat is felfedezhessék – számolt be az Infostart.
A balatoni bringakörút, ami 206 kilométer hosszú, az elmúlt években fokozatosan, szakaszról szakaszra megújult – mondta az InfoRádióban Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.
Tavaly a teljes bringakör egynegyedét építették újjá, így biztonságosan és élményszerűen körbe lehet biciklizni a tavat. Emellett a térségben kijelöltek további 800 kilométernyi kerékpárutat, jól kerékpározható, kis forgalmú közutat és erdészeti utat. Ezeken az útvonalakon felmérték az összes turisztikai szolgáltatót, ingyenesen látogatható attrakciót, szolgáltatást.
A 1000 kilométernyi úthálózaton belül három fontos közlekedési csomópont van: az egyik Balatonfüred, a másik Balatonföldvár, a harmadik pedig Keszthely, ahol múlt hétvégén adták át a keszthelyi BalatonBike365-ös kerékpáros szolgáltatópontot. Ez az Energia téren, a mólóval szemben található, a Balatoni Bringakörön.
A teljes BalatonBike365 projektet a Magyar Kormány és az Európai Unió támogatta, és 1,2 milliárd forintba került. Ezen belül a három kerékpáros szolgáltatópont építése 250 millió forint volt, ennek körülbelül egyharmadát teszi ki a keszthelyi szolgáltató pont.
- írták.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)