Parádés magyar győzelem: bravúrral nyert Hölle Martin a hollandiai világkupán

HelloVidék   
  Megosztom
Parádés magyar győzelem: bravúrral nyert Hölle Martin a hollandiai világkupán

A hétszeres magyar világbajnok Hölle Martin kettesfogathajtó első helyen végzett a 2023 július 27 -30. között megrendezett került CAIO Beekbergen elnevezésű hollandiai világkupán.

Martin díjhajtását 35.68 pontra értékelte Eppivel és Juventussal a nemzetközi zsűri, ezzel ő nyerte a díjhajtást a kettesfogat mezőnyben. Maratonhajtásban pedig a szintén előkelő 4. helyet szerezte meg, így összetettben 10 pont előnnyel állhatott a dobogó legfelső fokára.

A holland verseny volt az egyik legfontosabb megmérettetés a közelgő világbajnokság előtt. Így tökéletes felkészülést nyújtott a Haras du Pin-ben szeptemberben sorra kerülő kettesfogathajtó világbajnokságra, ahol Hölle Martin egyéniben, illetve a Magyar csapat is címvédőként fog majd részt venni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hölle martin

fogathajtás

hollandia

világbajnok

első

világkupa

díjhajtás