Újabb rekordfogás: óriási halszörny akadt a horogra Nógrádban

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb rekordfogás: óriási halszörny akadt a horogra Nógrádban

Minden idők legnagyobb amurját fogták ki Maconkán, a Nógrád vármegyei Maconkai-víztározó amurrekordját öt kilóval döntötte meg az országos horgászszövetség elnökhelyettese.

Az eddigi rekord Szűcs Gábor október 11-i fogása tartotta, itt már csak 3 dkg hiányzott a 20 kg-hoz. A 2023-as év utolsó horgászatán kifogott óriás már 25 kiló feletti volt.

Pár perccel 18:30 előtt egy határozott kapás után bevágás, majd 2-3 másodperc mozdulatlanság után lassan elindult egy akkor még ismeretlen őserő. A következő félóra során mindkét fél bevetett mindent. Amikor megláttam végre a halat, a korábbi 50%-kal szemben már csak maximum 1-2% esélyt adtam magamnak. Közben némi derűvel arra gondoltam, hogy ennyit a célzott horgászatról. Végül győztem, de szerencsém volt, mert András halőrünk segítsége nélkül nulla lett volna a sikeres szákolás esélye

– mesélt a fogásról Facebook-posztjában Dérer István, a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület (BSHE) elnöke, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnökhelyettese.

Az amur 25,63 kg-os volt, 105 cm törzshossz és 72 cm kerület mellett. A mérlegelés után visszaengedték a rekordert a tóba.

A méteresre megnövő amur maximális tömegét egyébként 25-30 kg-ra becsülik, általában 4-10 kg-os példányok kerülnek a horgászok szákjaiba - írja a 24.hu.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

hal

fogás

amur