Így élte túl a rezsikatasztrófát és Jordán Tamás búcsúját a vidék egyik legnépszerűbb színháza

HelloVidék: Szombathely szinte az utolsó olyan megyei jogú város volt, aminek sokáig nem volt színháza (Salgótarján mellett). Aztán jött Jordán Tamás. A napokban volt 15 éve annak, hogy az első szombathelyi előadás, a 9700 - még felújított épület nélkül - elkészült, azóta van színház Szombathelyen. Ön színészként, már az alapítás óta itt van.

Szabó Tibor: Nagy öröm és megtiszteltetés volt, hogy részt vehettem a szombathelyi színház megalapításban, valamint az is, hogy Jordán Tamás beválogatott az alapító csapatba. 15 év nem kevés idő, ez egyrészt arról szólt, hogy a város is hozzászokjon ahhoz, hogy van állandó társulattal rendelkező kőszínháza, van bérletvásárlási lehetősége helyben. Azontúl pedig a mi ittlétünket is megkellett szoknia, valamint nekünk is tagozódni kellett a szűkebb szombathelyi társadalomba, és felvenni az itteni életritmust.

Azt akkori színházalapítói célok mennyire valósultak meg, mennyire sikerült feltenni a szombathelyi színházat az országos térképre?

Az elmúlt évek alatt számos szakmai elismerésben volt részünk fesztiválokon, valamint a színházkritikusok részéről. Egy idő után már úgy emlegették a Weöres Sándor Színházat, mint az egyik legjobb vidéki színház. Én úgy gondolom, hogy ezt most is tartjuk.

A pandémia és az energiaválság hogyan befolyásolta a mindennapjaikat?

Február elsején lesz három éve, hogy beleültem az igazgatói székbe, és belecsaptam a közepébe a járványnak. Egy bezárt épületet vettem át, egy pangó társulati élettel, elmaradt bérletes előadásokkal. Emiatt nem túlzás azt mondani, hogy kilátástalan volt a helyzet. Amikor már úgy éreztük, hogy a járvány veszélye alábbhagyott, akkor jött az orosz-ukrán háború, az energiaválság, ami miatt ismét be kellett zárni az épületet. A távhőnek a tizenkétszeresét kellett fizetnünk, a villanyárnak pedig a nyolcsorosát. Iszonyatos rezsiköltségekkel kellett szembenéznünk. Azóta az életünk arról szól, hogy ennek a hatását próbáljuk valahogy enyhíteni, illetve olyan megoldásokat találni, hogy ebből is tovább tudjunk lépni. Hála istennek szakmai oldalon nagy kárt nem okozott, sőt azt tudom mondani, hogy a 2023-as év őszétől a közönség ismét visszatalált hozzánk. Szinte mindent teltházzal játszunk és nagyon komoly szakami díjakat is kaptunk.

Hogy alakultak tavaly a bérlet-és jegyeladások?

A Covid nagyon nehéz helyzetbe hozta a színházat, hiszen megfeleződött a bérletesek száma, vagy még annál is kevesebb volt. A múlt évben viszont már elmozdulás történt, már az azelőtti évhez képest is több százzal meghaladtuk a bérleteladási számot, és több ezerrel a jegyvásárlók számát. Hála isten pozitív a tendencia

Jordán Tamás pár éve távozott Szombathelyről, elment vele több, társulatot meghatározó neves színész, rendező. Nagy érvágás volt ez akkor. Lehet arról beszélni, hogy kicserélődött az egész társulat?

A társulat hatvan százaléka kicserélődött az elmúlt 15 év alatt. Annak idején 25-en kezdtünk, mint színészek, azokból tízen vagyunk jelenleg is. Egy színház életében természetes a fluktuáció. Nagyon sok fiatal jön, aki Budapesten diplomázott, és nyilván szeretne visszamenni, mert hiányzik számukra a nyüzsgés. Olyan példáról is be tudok számolni, amikor egy parkolópályára tett színészkolléga csatlakozott hozzánk, majd új erőre kapott és visszament. A színészek egy része nyilván ugródeszkaként használja a vidéki színházakat.

Ezzel szemben nagyon sok olyan fiatal is van, aki azért vidéken is eltudja képzelni a kiteljesedést.

Budapest az egy nagyváros, rengeteg színházzal és színésszel, de abban a pillanatban, amikor egy fiatal eljön egy viszonylag kis társulattal rendelkező színházba, jóval nagyobb lehetősége lesz kibontakoznia itt. Egy vidéki színháznak a repertoárja nagyon változatos. Itt nem lehet rétegszínházat csinálni, minden nézői igényt figyelembe kell vennünk, a kínálatban ott van a zenés darab, a dráma, a vígjáték, a klasszikus. Ezáltal egy fiatal mindenbe belekóstolhat, amit majd később tud kamatoztatni.

A rendezői munkán kívül is eredményesen dolgozik a művészeti tanács?

Az első évad arról szólt, hogy a Művészeti Tanácsban lévő tagok milyen módon tudnak közös nevezőre jutni a társulattal. Volt, akinek sikerült és volt, akinek nem. Én úgy gondolom, hogy nagyon hasznos a jelenlétük, mert több szem többet lát alapon tudjuk megítélni a társulatot, a színészeknek a munkáját.

A Horváth Csaba nevével fémjelzett „fizikai színház”, az elmúlt évben két ilyen bemutató is volt, a Kivilágos kivirradtig és a Hegedűs a háztetőn. Milyen volt a fogadtatása ennek a két darabnak?

A nézők mindkét darabot szeretik, a Kivilágos kivirradtig 2023-ban kiérdemelte a Színházkritikusok Céhe által odaítélt legjobb előadásért és a legjobb rendezésért járó díjat. A Hegedűs a háztetőn a legújabb előadásunk, a bemutató óta állandó teltházzal fut. Horváth Csabát annak idején azért kerestem fel, mert egy új irányba szerettem volna terelni a társulatot, amire a színészi testtudatosság a jellemző. Jobban uralja a testét, a mozdulatait a színész, ezáltal bővül a kifejezőeszköztára is. A cél az volt, hogy egy sajátos profilt adjunk a társulatnak, ami kicsit mássá tesz minket a többi társulathoz képest.

Tavaly elhatározták, hogy felújítják az épület auláját és éttermét, aminek terveit a Soproni Egyetem hallgatói készítik. Hogy áll jelenleg ez a beruházás?

Az ötlet és az ahhoz csatlakozók összefogása elindított egy folyamatot. Önerőből nem tudjuk az aula és étterem megújítást megvalósítani, de elindult a folyamat, apró lépésekkel haladunk, leginkább támogatónk, a FALCO Zrt. jóvoltából. Most készülnek egyébként a kiviteli tervek.

Mit gondol az utánpótlás nevelésről? Keresik a fiatal színészek Önöket?

Nem túlzok, több, mint háromtucat szakmai önéletrajz van nálam. Szerencsére jó híre van a színháznak, és nagyon sokan szeretnének idejönni hozzánk.

Fotó: Weöres Sándor Színház/Mészáros Zsolt