Művészeti fesztivált rendeznek a vidéki városban: kiderült, kik lesznek a fellépők

MTI   
  Megosztom
Művészeti fesztivált rendeznek a vidéki városban: kiderült, kik lesznek a fellépők

Színházi előadásokkal, zenei produkciókkal és képzőművészeti kiállítással várja látogatóit március közepétől Nagykanizsán a Tavaszi Művészeti Fesztivál - közölte hétfőn sajtótájékoztatón a Hevesi Sándor Művelődési Központ (HSMK) intézményegység-vezetője.

Korosa Eszter felidézte, hogy a 2000-es évek elejétől rendezik meg Nagykanizsán a fesztivált, amelyet idén március 18. és április 5. között tartanak. A Kanizsai Kulturális Központ három intézménye, a HSMK, a Medgyaszay Ház, valamint a Móricz Zsigmond Művelődési Ház ad otthont a rendezvényeknek. Kitért arra is, hogy a nagykanizsai programsorozat főtámogatója a város önkormányzata.

A rendezvények nyitányaként Kotnyek István festőművész, grafikus, szobrász 1990 és 1996 között készült színházi plakátjaiból nyílik tárlat, a művész ugyanis évtizedeken át a HSMK plakáttervezőjeként tevékenykedett. A helyi előadók közé tartozik a Farkas Ferenc Énekegyüttes, illetve a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar is, amelyek fellépnek a fesztiválon.

A színházi események között szerepel a Loupe Színházi Társulás Árvák című krimijének bemutatója, valamint a Vecsei H. Miklós és csapata által színpadra állított koncertszínházi program, amely Pilinszky János és Csoóri Sándor verseire épül. A zenei programokat az énekes-dalszerző kristoaf, Dés András kvartettje, valamint Charlie koncertje színesíti. A gyerekeknek ad bábos koncertet a helyi Napsugár Együttes.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

nagykanizsa

tavasz

művészet

színház

fesztivál

szórakozás