Nagy dobásra készül a vidéki színház: mutatjuk, mit adnak elő a jubileumi évadban

MTI   
  Megosztom
Nagy dobásra készül a vidéki színház: mutatjuk, mit adnak elő a jubileumi évadban

Tizedik, jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház, mely június elejétől augusztus végéig több mint húsz előadással, musicalekkel, vígjátékokkal, operettekkel, rockoperával várja a közönséget - közölte Duka Félix igazgató hétfőn a homokháti kisvárosban.

A kulturális szakember az évad műsorát bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a Futó-Dobó Lovasközpontban kialakított szabadtéri színházban korszerűsítették a hang- és fénytechnikát, a színpadtechnikát, kényelmesebbé tették a közönség székeit, és több mint 100 négyzetméteres ledfal teszi látványosabbá az előadásokat.

A Vajdaságból is érkeznek látogatók

A szabadtéri színház a környező települések mellett az ország minden részéből, s Vajdaságból is vonzza a látogatókat. Mórahalom fürdőváros, a színház turisztikai attrakcióként is működik, sokan nyaralásuk időpontját is a szabadtéri teátrum programjához igazítva tervezik meg - mondta az igazgató. Az évad a Hőhullám című, négy, az ötvenes éveiben járó barátnő történetéről szóló zenés vígjátékkal kezdődik június 7-én. Másnap az Anyatigrisek című előadás érkezik Mórahalomra. Június 15-én a Veres1 Színház vendégjátékában láthatja a közönség az Anconai szerelmesek című zenés komédiát. Egy héttel később a Nem tudok élni nélküled musical látható az Apostol zenekar számaival.

2015 óta láthatók a produkciók

2015 óta láthatók Mórahalmon a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színházzal együttműködve életre hívott produkciók. A társulat július 11-én a Kerényi Miklós Gábor rendezte, Demjén Ferenc dalain alapuló Szabadság vándorai című musicalt játssza, majd másnap Kálmán Imre legnépszerűbb operettje, a Csárdáskirálynő következik. Szorosan kötődik a környékhez a legendás alföldi betyár, Rózsa Sándor története, ezt mutatják be látványos lovasjelenetekkel július 18-án, másnap pedig egy újabb operett, a Mágnás Miksa látható.

Kétszer is műsorra tűnik Kincsem történetét

Két estén is műsorra tűzik a csodakanca, Kincsem életét feldolgozó musicalt, ahogy szintén kétszer szerepel a programban az Aladdin is. Július 26-án látható a Marica grófnő, augusztus 9-én pedig népi zenés játékként adják elő Lúdas Matyi történetét. A gyermekeknek szól a Hófehérke és a hét törpe mesemusical, az elmúlt évek egyik sikerdarabja, a betörhetetlen vadlóról szóló Szilaj című musical, valamint a történet második része, a Zabolátlanok. Az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án pedig a Honfoglalás című magyar rockopera látható.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

színház

szórakozás

programok

szabadtéri színház

rendezvény

mórahalom