Különleges rendezvénnyel készül a vidéki város: rengeteg embert várnak

HelloVidék   
  Megosztom
Különleges rendezvénnyel készül a vidéki város: rengeteg embert várnak

1984 után az idén is Szilvásvárad ad otthont a négyesfogathajtó világbajnokságnak szeptember 4-8. között. A neves lovas világeseményt újra az Eger melletti település rendezheti.

1984-ben hazánk nemzetközi elismerések sorát kapta a rendezésért, a magyar fogathajtást az élvonalba emelte, és sokan máig emlékeznek arra, hogy 40 évvel ezelőtt a versenyzők között Fülöp herceg is rajthoz állt. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint az eseményhez kapcsolódóan, állami támogatásból 22 kilométernyi utat újíthatnak fel, mintegy 2,4 milliárd forint értékben - írja az InfoStart.

Ez idő alatt a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet, míg a többi szakaszon a burkolat és az útpadka újul meg; emellett három hídnál magassági korrekciót is végeznek. A fejlesztés része a burkolati jelek festése és a közlekedési táblák cseréje is. Azonban az építkezés ideje alatt félpályás forgalomkorlátozás lesz. Az autósok Egerbakta-Bátor-Szúcs és Egercsehi felé kerülhetnek.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

fejlesztés

beruházás

szilvásvárad