Erre senki sem számított: mostantól fizetős a belépés az ország első számú szellemvárosába
Az elhagyatott helyek szerelmeseinek első számú hazai úti célja Szentkirályszabadja, az egykori szovjet laktanya, amely évtizedek óta üresen áll és napról napra egyre jobban pusztul. Mostantól azonban fizetős lett az ország első számú szellemvárosába történő belépés – írja a lelepo.hu.
A magyar Pripjaty-ként is emlegetett szellemváros eddig vagy engedéllyel volt látogatható, vagy kalandvágyó fiatalok szökdöstek be a területre, hogy átérezzék a hely szellemét és megörökítsék a pusztuló látványt, most azonban ez megváltozik, fizetős lesz a belépés.
Már napok óta terjed a hír, miszerint a magánterület tulajdonosa úgy döntött, hogy fizetőssé teszi a belépést Szentirályszabadjára, így a hely bejáratait biztonsági őrök vigyázzák. Arra is figyelmeztetnek, hogy a területen három nagytestű kutya jár szabadon, így a belépés kizárólag saját felelősségre történhet.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)