Félelem és reszketés: 4+1 tuti tipp a rettegés szerelmeseinek

HelloVidék   
  Megosztom
Félelem és reszketés: 4+1 tuti tipp a rettegés szerelmeseinek

Sok más kiállítás mellett rengeteg olyan különleges hely van Magyarországon, ahol történelmi és kortárs emberek viaszfigurái mellett, egyéb más történelmi ereklyék tekinthetők meg. Ezeket a köznyelv panoptikumoknak nevezi. Magyarországon először a Budai Várnegyedben nyílt panoptikum a nyolcvanas évek végén, ezt azonban 1996-ban be kellett zárni, mert a helyiség páratartalma nem volt megfelelő a figuráknak. Az azóta eltelt időszakban szerencsére sorra nyíltak meg a helyek, Egertől, egészen Tihanyig. A HelloVidék most csokorba gyűjtötte a legérdekesebb vidéki panoptikumokat. Lássuk őket!

Egri Panoptikum

Az Egri vár Föld-bástyájának mélyén húzódó Panoptikumban személyesen is találkozhatunk az Egri Csillagok című könyv szereplőivel.

A vár mélyén a regény híres alakjai fogadnak minket, ahol a sztárokat az Egri csillagok szereplői jelentik. Láthatjuk személyesen Dobó Istvánt, vagy akár egy török katonát is. Ha végeztünk a vendégeskedéssel Szulejmán szultánnál, ereszkedhetünk még mélyebbre, a Titkos alagútba. Ez a rövidke szakasz még a vár legrégebbi korszakából maradt hátra, és olyannyira érintetlen, hogy a folyosó alja burkolva sincs, így közvetlenül azon a dombon sétálhatunk, amelyre a bástya épült.

Ahhoz, hogy felkeressük a panoptikumot először is ki kell fizetni az alapjegyet, ami teljesárú jegy esetében 4000 ezer forint, míg kedvezményesen ugyanez 2000 ezer. Ezután tudunk csak belépni a Panoptikumba, amelynek a következőek a díjszabásai:

Árak

Teljes árú jegy

  • 800 Ft

Kedvezményes jegy - 6-26 és 62-70 év közöttieknek

  • 500 Ft

6 év alatt és 70 év fölött

  • Ingyenes

Nyitvatartás

10:00 - 17:00

Szilvásvárad - Középkori Börtönmúzeum és Panoptikum

A középkori Börtönmúzeum és Panoptikum érdekes kiállítása elsősorban a középkori Felvidék, Kassa, Debrecen, Eger írásos és tárgyi emlékeinek felhasználásával, múzeumok, szobrászok, jelmeztervezők közreműködésével létesült.

A hely a korszak büntetés-végrehajtási gyakorlatát mutatja be, mely a gazdag tárgyi anyag mellett látványos, panoptikumszerű jelenetekkel történik. A múzeum a centrumban a buszparkoló melletti épületben található.

Árak

Felnőtt

  • 1000 Ft

Gyerek, diák

  • 800 Ft

Nyitvatartás

  • Mindennap: 09:00 - estig

Tihany - Magyar Királyok Panoptikuma & Kalózmúzeum

A Magyar Királyok Panoptikuma és a Kalózmúzeum Tihany központjában, a Kossuth Lajos utcában található meg – ez Tihany főutcája -, közvetlenül a Mádl Ferenc tér szomszédságában.

A panoptikum rövid betekintést nyújt Magyarország történelmébe. A panoptikumban Géza fejedelemtől kezdve, Károly Róberten keresztül, Luxemburgi Zsigmondot is beleértve Mátyás királyig bezárólag láthatóak a magyar királyok élethű és életnagyságú viaszfigurái, de megtalálható még IV. Károly is. Az élményt a korabeli enteriőrök, a világítás és az audio tárlatvezetés teszik teljessé.

A tihanyi Magyar Királyok Panoptikuma nem csak kiállításként funkcionál, hanem az iskolai oktatás kiegészítéseként rendhagyó történelemórákkal várja a szervezetten érkező iskolás és óvodás csoportokat.

Árak

Felnőtt

  • 2600 Ft

Kedvezményes (3-14)

  • 1800 Ft

Nappali tagozatos diák

  • 2100 Ft

Nyitvatartás

  • Mindennap 10:00-tól - 17:00

Keszthely - Horrorárium és Kínzómúzeum

A keszthelyi Horrorárium és Kínzómúzeum megtekintése erős idegzetűeknek ajánlott, ugyanis az elmúlt 500 év válogatott kínzásait mutatja be. A múzeum vendégei különböző földrészek gyakran alkalmazott kínzási és kivégzési módszereit ismerhetik meg, köztük francia, japán vagy németalföldi technikákat, mint például a szöges fotel, a kerékbetörés, a karóba húzás, vagy a kínpadon nyújtás.

A felejthetetlen élményt a viszonylag sötét terem és a hátborzongató háttérzene fokozza. A Horrorárium létrehozójának a Képzőművészeti Egyetem hallgatói segítettek. Ők alkották meg korabeli leírások alapján a valósághű bábukat, köztük az életnagyságú Drakula Grófot, és a hírhedt Báthory Erzsébetet, aki a vérfürdőben pihen.

Árak

Felnőt

  • 1800 Ft

Gyermek

  • 1300 Ft

Nyitvatartás

  • 10:00 - 17:00

Nyírbátor - Báthori Várkastély és Panoptikum

A Báthori Panoptikumban egy varázslatos időutazás részesei lehetünk. A Várkastély történelmi tényeken alapuló állandó kiállítása a város múltjához kötődő Báthori család korát és legendáit idézi meg.

A XV-XVII. század jelentős eseményeit összesen negyvenöt életnagyságú figura jeleníti meg öt képben, miközben több neves történelmi személyiség mellett a család hírhedt tagjai is életre kelnek. A hihetetlenül aprólékosan kidolgozott figurák és a korhű környezet kombinációja egyedülálló reneszánsz hangulatot teremt.

Árak

  • Ingyenes

Nyitvatartás

Péntek, szombat, vasárnap

  • 10:00 - 17:00

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

kiállítás

program

látnivaló