Idén is megrendezik a Cirkuszok Éjszakáját: különleges előadást láthatunk Balatonlellén

HelloVidék   
  Megosztom
Idén is megrendezik a Cirkuszok Éjszakáját: különleges előadást láthatunk Balatonlellén

Országszerte 12. alkalommal kerül megrendezésre a Cirkuszok Éjszakája, amelyhez a 30 éves Magyar Nemzeti Cirkusz különleges, kibővített előadással csatlakozik Balatonlellén. Az idén háromnaposra bővített esemény középpontjában az utazó társulat jubileumi műsorának sztárartistái szerepelnek.

Ezen a héten rendezik meg a cirkuszművészet legnagyobb hazai programsorozatát, a Cirkuszok Éjszakáját. A 30 éves Magyar Nemzeti Cirkusz utazó társulata idén három napon keresztül, július 11-13. között igazi fesztiválhangulattal várja a nézőket Balatonlellére. Napközben cirkuszi parádét és felvonulást tartanak a városban, este pedig a 30 éves jubileum című gálaműsorukat mutatják be.

A több mint 2 órás, világszínvonalú jubileumi gálaműsor szelekciójába a Monte-Carlói Cirkuszfesztivál és a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany-, Ezüst-, és Bronz-díjas világszámai kerültek be. A Kubai Állami Cirkusz artistái oroszrúd produkcióval szerepelnek, de többszörösen díjazott papagáj revű is érkezik a Nemzeti Cirkusz manézsába. Ifj. Richter József cirkuszigazgató a családi hagyományokhoz híven lovas produkciókkal kápráztatja el a közönséget, csoportjával a hungarikumnak nyilvánított zsoké szám mellett fríz és arab telivérek szabadidomítását mutatja be a porondon.

Cirkuszok Éjszakáján az előadások előtt közvetlenül nyílt porondlátogatással és felvezető programokkal készülnek, az esti extra kibővített gálaműsorban pedig hazai hírességek is feltűnnek: az előadás extra fellépője Gáspár Győző, Győzike, az este műsorvezetőháziasszonya pedig Köllő Babett.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

cirkusz

rendezvény

programok

balatonlelle